Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

 Szlovákiában a Mozaik Múzeumtúra

Újbuda   |   2018, június 19 - 15:42
Nyomtatóbarát változatSend by email

A határon túlra, a szlovákiai Udvard községbe látogat a Mozaik Múzeumtúra iskolai edukációs programsorozat június 20-án. A 11. kerületben működő és a programot megvalósító Felelős Szülők Iskolája célja, hogy élményszerű, látványos és tartalmas foglalkozásokkal közelebb vigye a múzeumok világát a diákokhoz és a pedagógusokhoz, ízelítőt adjon számukra a magyar kulturális örökségből.

Háromszáznál is több hazai múzeum csatlakozott a Mozaik Múzeumtúra iskolai edukációs programhoz. A foglakozások a legkülönfélébbek, a repülést szimuláló VR szemüvegtől az interaktív hangszerbemutatón át, az apródképzőn és a harcalaki kiképzésen keresztül egészen a kézi kapcsolású telefonközpont használatáig. Emellett a Reformáció 500 emlékévhez kapcsolódó vetélkedőn is részt vesznek a gyerekek. A program közel 6000 gyerekhez jutott el az elmúlt 2 tanévben.

A Nemzeti Kulturális Alap finanszírozásából, a Néprajzi Múzeum és az Örökség Kultúrpolitikai Intézet koordinálásával, a Felelős Szülők Iskolája szakmai szervezésével megvalósuló játékos múzeumpedagógiai foglalkozások a 10-14 év közötti korosztályt szólítják meg.

- Az iskolai edukációs programmal a fő célunk az, hogy minél többféle tematikájú, gyűjtőkörű múzeumot mutassunk be, pontosan azért, hogy a diákok közül mindenki megtalálja a saját érdeklődési körének megfelelőt. Az idei tanév utolsó állomásaként pedig határon túlra is elmegyünk, mégpedig Felvidékre, Udvardra látogatunk el, mert kiemelten fontosnak tarjuk, hogy a határon túli magyar diákokkal is megismertessük a magyarországi múzeumok kulturális sokszínűségét – mondta Makranczi Zsolt, a programot koordináló Örökség Kultúrpolitikai Intézet igazgatója.

Az osztályok a kialakított helyszíneken párhuzamosan több állomáson kalandozhatnak a történelmben, a hagyományokban, a természettudományok vagy éppen a művészetek világában. A programsorozat célja, hogy interaktív, játékos eszközökkel, kedvcsináló foglalkozásokkal „divatba hozza” a múzeumlátogatást: ösztönözze a diákokat, tanárokat és ezáltal a szülőket is a múzeumi programkínálat felfedezésére.

- Egy fél napra elfoglaljuk az iskolát és minden az élményalapú edukációról, a játékosságról, az egyedi megközelítésekről és a gyerekek aktív részvételéről szól. Ők azt érzik, hogy 4 órán keresztül játszanak, ami igaz, közben pedig rengeteget tanulnak is észrevétlenül. Számunkra pedig az a legnagyobb elismerés, amikor a nap végén csillogó szemmel és széles mosollyal odajönnek hozzánk a diákok és azt mondják: ez egy szuper nap volt, jöjjünk máskor is - fogalmaz Vargacz Alexandra, a Felelős Szülők Iskolája ügyvezetője.