Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 22. hétfő, Magdolna

Szépkorúakat köszöntöttek Kelenvölgyben

Újbuda   |   2015, december 10 - 08:22Nyomtatóbarát változatSend by email

Teltház előtt játszottak a kelenvölgyi óvodások és iskolások a helyi közösségi házban, így kívánva boldog karácsonyt a környék szépkorú lakóinak. A meglepetésvendég Mága Zoltán volt.

Köszönetét és tiszteletét fejezte ki Molnár László alpolgármester a kelenvölgyi szépkorúak előtt, amikor advent és karácsony alkalmából ünnepséget szerveztek számukra a Kelenvölgyi Közösségi Házban. Molnár László lapunknak a környék összetartó, önmagát építő polgári közösségének nevezte a szépkorak társaságát. - A jószomszédi viszony egész Kelenvölgyet jellemzi, a csapatszellem kialakulásához az önkormányzat mindössze a feltételeket és a formákat teremti meg – mondta.
Az ünnepelteket – hagyományokhoz híven – idén is a helyi óvodások, iskolások és egy meglepetésvendég szórakoztatta. A gyerekek a Csendes éj című dalt énekelték, de elhangzott egy-egy karácsonyi ének furulyaszóval, gitárkísérettel, amelyet az előadók kórusban produkáltak. A megelepetésvendég Mága Zoltán volt.
Az önkormányzat által koordinált és rendkívül népszerű 60+ programok keretében az idősebb korosztály képviselői további üdvözlésekre, karácsonyi meglepetésekre és köszöntőkre számíthatnak.

T.K.