Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 14. hétfő, Helén

Széll Kálmán tér: tavasszal kezdődik az átépítés

Újbuda   |   2014, december 2 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Szó szerint emberléptékű lesz a Széll Kálmán tér, tavasztól ugyanis több villamos sem halad át rajta a felújítási munkák alatt: gyalogolni kell a 61-es és a 18-as villamos ideiglenes végállomásai között, a fonódó villamoshálózat befejezése miatt pedig buszok pótolják a 4-6-os járatokat. A szépségnek ára van, az eredmény korszerű közösségi tér lehet.

Jövő februárig még nem sok minden változik a Széll Kálmán téren, tavasztól viszont hozzá kell szokni a sétához, pótlóbuszokhoz: egyszerre kezdődik el a nagyobb horderejű átépítés és a fonódó villamoshálózat fejlesztése. Hónapokon keresztül buszok járnak majd a 4-6-os villamosok vonalán a Széll Kálmán tér és a Király utca között: ez alatt alakítják ki a járatok Széll Kálmán téri új állomását, a Margit híd budai hídfőjénél pedig kapcsolódó vágányszakasz épül az új fonódó sínrendszerhez.

Buszt kell majd igénybe venni alkalmaként az M2-es metró helyett is, az állomásépület átépítése miatt ugyanis lesz, hogy a szerelvények nem állnak meg. A legdrasztikusabb változás viszont a 61-es villamosoknál várható. Az átépítés miatt tavasztól hónapokon keresztül egyik irányból sem megy el a térig, ehelyett ideiglenes végállomásokra futnak be: a két részre vágott 61-es a Szilágyi Erzsébet fasorban, az Ezredes utcánál, illetve a Várfok utcai híd után teszi le utasait.

A 2016-ig tartó munkák eredménye korszerű közösségi tér lehet. A BKK szélesebb járdaszakaszokat és megállószigeteket, több padot, pihenőt és zöldfelületet ígér, ugyanakkor megtartaná a tér közlekedési csomópont jellegét. A villamos- és buszmegállók ugyanis maradnak, legfeljebb kicsit arrébb helyezik majd őket. Egészen a Széll Kálmán térig ér majd a fogaskerekű vágánya, a BKK majd végállomást is kialakít, amitől komoly forgalomnövekedést várnak a járaton.

A korszerűsítés során megszűnik a Várfok utcához kapcsolódó felüljáró. Helyére felvonó és mozgólépcső kerül, a 61-es villamos kiszélesített megállója pedig végre fedett fülkéket kap. Látványosan változik a Margit körút is, a tér melletti kétsávos szakaszt zöldövezet választja majd ketté, és a két sáv között szigetet kapnak a gyalogosok.

A tér átépítését 5,3 milliárd forintból oldaná meg a BKK, a legolcsóbb pályázati ajánlatot fogadva el. A fonódó villamoshálózat befejezésére 147 milliárd forintnyi uniós forrást költ a társaság.

origo.hu