Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 11. péntek, Brigitta

Széki tánckurzus és a Dresch Quartet januárban a Fonóban

Újbuda   |   2018, január 12 - 14:01
Nyomtatóbarát változatSend by email

Nyolcalkalmas széki táncokat oktató kurzus és a Dresch Quartet koncertje is szerepel a Fonó Budai Zeneház januári programjai között - hangzott el az M1 adásában.

Kubinyi Júlia, a Fonó népzenei művészeti vezetője kiemelte: a szerdai tánckurzusok mellett 2018-ban is folytatódnak a Berka együttes kéthetente pénteken rendezett táncházai. Újdonság, hogy havonta egyszer szombatonként a fiatal zenészekből álló Sarjú Banda külön kamaszoknak szóló táncházat tart.
A Fonó kiemelt figyelmet fordít arra, hogy fellépési lehetőséget kapjanak a fiatal formációk és a kísérleti műfajok képviselői - fűzte hozzá. Kitért arra is: az évadot szombaton népzenész bállal indítja a Fonó, az esten a sepsiszentgyörgyi Heveder Zenekar muzsikál.

MTI

Fotó: Csányi Kriszta