Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Sushie és Kawasaki egy helyen

Újbuda   |   2016, április 18 - 14:01
Nyomtatóbarát változatSend by email

Japán kultúrájának sokszínűségével, gasztronómiájával, találmányaival ismerkedhettek meg azok, akik az Albertfalvi Közösségi Házba látogattak a szombaton.

A sushie és a misoleves készítését is megtanulhatták az Albertfalvi Közösségi Házba látogatók, az intézmény Japán kultúrát, gasztronómiai érdekességeit, viseletét és találmányait bemutató egész napos rendezvényén. Az érdeklődők betekintést nyertek a kalligráfia-készítés rejtelmeibe, megtudhatták milyen eszközökkel és anyagokkal lehet előállítani ezeket a különleges képeket. Az öltözködés érdekességeit egy csaknem egyórás előadás során mutatták be a közönségnek. Bánpataki Ádám kulturális szervező szerint egy országot nem lehet csak a tévéből megismerni. - Ha nincs lehetőség az utazásra, a tárgyak, a mindennapi élet egy nyílt nap keretében is megismerhető – mondta.

A programot egyebek közt a Japán Nagykövetség és a Japán Alapítvány jóvoltából szervezhették meg, de magánzók is részt vettek a rendezvényen. A kokesi baba készítőjétől megtudtuk, hogy ezek a bábuk fából esztergált vagy faragott díszek Japán északi részéről származnak. Elnagyolt fejjel, néhány ecsetvonással ábrázolt arccal és végtagok nélküli testtel rendelkeznek. A nap során megcsodálható volt a meditációs virágkészítés is és a szervezők hangsúlyozták azt is, hogy nem csak távoli ország szolgálhat egzotikummal. Balogh Zsuzsa szerint legközelebb Bulgária kerülhet terítékre az Albertfalvi Közösségi Ház programján.

T. K.