Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Rendszámot kaphatnak a kismotorok

Újbuda   |   2017, január 11 - 16:49
Nyomtatóbarát változatSend by email

Közlekedésbiztonsági okokra hivatkozva indokoltnak tartja a segédmotoros kerékpárok rendszámosítását a fejlesztési tárca.

Jelenleg a két- és háromkerekű segédmotoros kerékpárok hatósági engedély és hatósági jelzés nélkül vehetnek részt a közúti forgalomban, a fejlesztési tárca viszont közlekedésbiztonsági okokból indokoltnak tartja a segédmotoros kerékpárok rendszámosítását – közölte a Világgazdasággal a minisztérium.

A becslések szerint mintegy hatszázezer érintett jármű többsége azonban tíz évnél idősebb lehet, így első forgalomba helyezésük környezetvédelmi jellemzőik alapján az uniós előírásokon alapuló hazai szabályozás szerint meg sem történhetne. A rendszámosítás jelentős, a motorkerékpár értékéhez képest aránytalanul nagy költségeket róhatna az üzemben tartókra (például a rendszám felszereléséhez és megvilágításához szükséges szerkezetek beszerzése, tulajdonjogot igazoló okmányok pótlása bírósági úton vagy közjegyzői nyilatkozattal). A bevezetéshez így valószínűleg jogszabály-módosításokra és egy egyszerűsített, költségkímélő eljárásrend bevezetésére lenne szükség.