A Magyar Honvédség Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár ünnepségén Lázár Balázs a Hadtörténeti Intézet és Múzeum történésze beszélt Petőfi Sándor katonaéletéről: - Jól ismert, hogy a szabadságharc idején Petőfi tiszti rangot kapott, őrnagy lett, ez azonban inkább szólt hírnevének és politikai tevékenységének, mintsem valós katonai erényeinek. Ezzel Petőfi is tisztában volt – mondta. Állítása szerint a költő impulzív természete miatt nehezen illeszkedett a katonai hierarchiába, Klapka György tábornokkal és Mészáros Lázár hadügyminiszterrel nézeteltérése volt, ellenben Bem József tábornokkal kitűnően megértette magát.
A megemlékezés után következett a katonai kitüntetések átadása, majd a Honvéd Együttes ünnepi műsora idézte meg a 167 évvel ezelőtti események hangulatát Fazakas Júlia és M. Simon Andrea színművészek, valamint a Hegedős együttes közreműködésével. Az ünnepség után a laktanya díszkertjében Piros Ottó ezredes, a dandár megbízott parancsnoka, a dandár vezetői, valamint Hoffmann Tamás polgármester és Kerékgyártó Gábor önkormányzati képviselő megkoszorúzták Schweidel József vezérezredes és Lahner György vezérőrnagy szobrát.
H.L.