Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 9. szerda, Dénes

Operett és nótaszó is köszöntötte a Nőnap ünnepeltjeit

Újbuda   |   2015, március 7 - 09:20Nyomtatóbarát változatSend by email

Nóták, örökzöldek és humoros versek is helyet kaptak idén a hatvan éven felülieknek szóló 60+ Nőnapi Programok között. A kerület vezetése ebben az évben hat helyszínen köszöntötte a hatvan év feletti újbudai hölgyeket.

Öt közösségi ház (az albertfalvi, az őrmezei, a kelenvölgyi, a gazdagréti valamint a Kelen Civil Közösségek Háza) és az Újbudai Szenior Programközpont is bekapcsolódott az önkormányzat, az Újbuda 60+ Program és a KULTI szervezésében megrendezett nőnapi programba.

A vendégeket fogadással, virággal és ünnepi műsorral várták. Hoffmann Tamás polgármester, Molnár László alpolgármester és két képviselő, Haidar Norbert (Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke) valamint Kerékgyártó Gábor a kora tavasz egyik legkedveltebb és legszebb virágával, a kankalinnal köszöntötte a megjelenteket. - A hölgyeknek az év minden napján köszönetet mondhatunk – kezdte beszédét Hoffmann Tamás, aki szerint a férfiak nem létezhetnek a gyengébb nem és annak áldozatos munkája nélkül. Ide sorolta azt, amit minden nap tesznek szeretteikért, amivel egyben tartják a családokat és a nagyobb közösségeket.

Gazdagréten Domonkos Zsuzsa operett primadonna és tanítványa Horváth Tamás műsora várta az operett szerelmeseit, a Kelen Civil Közösségek Házában pedig versekkel és Máté Péter örökzöld dallamaival ünnepeltek. A Bölcső utcai Szenior Programközpontban Csák József operaénekes dalait Hegedűs Valér kísérte zongorán, a legnagyobb meglepetés azonban Dankó Pista egyik nótája volt, amely nem csak magyarul, hanem olasz nyelven is felcsendült.

H.L.