Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Október végéig kitolódhat a banki adategyeztetés

Újbuda   |   2019, június 24 - 17:15
Nyomtatóbarát változatSend by email

A kormány által kezdeményezetthez képest is további két hónappal, vagyis október 31-ig kitolódhat a banki adategyeztetés határideje.

Az Országgyűlés törvényalkotási bizottság hétfő délután egyhangúlag fogadott el egy erről szóló kormánypárti módosító javaslatot a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló jogszabály módosításához. A Ház a pénzügyminiszter előterjesztését házszabálytól eltérve tárgyalja, így arról már kedden határozatot hozhatnak.
Varga Mihály pénzügyminiszter a múlt pénteken beterjesztett javaslatában még augusztus 31-ét jelölte meg végső határidőnek a banki adategyeztetésre. A bizottsági módosító javaslat indoklása kitér arra, hogy a kezdeményező Magyar Bankszövetség szeptember 30-át javasolta záró dátumnak.

A javaslat indoklása szerint a Magyar Bankszövetség jelezte, hogy az ügyfelek egy részénél nem zárul le az átvilágítás a június 26-i határidőig. A törvényjavaslat célja, hogy kellő időt biztosítson az eljárások lefolytatására, megakadályozva ezzel, hogy a banki tranzakciók június 26. után több mint egymillió ügyfél esetén bármilyen akadályba ütközzenek.


A pénzmosás elleni törvény 2017. június 26-án lépett hatályba, és a már meglévő ügyfélkör esetében két éves átmeneti időszakot biztosított az esetlegesen hiányzó adatok, nyilatkozatok pótlására a törvény hatálya alá tartozó szolgáltatóknak. Most ezt az időt hosszabbítják meg.
A módosítás a kihirdetés napján 18 órakor lép hatályba.

MTI-OGY

Címkék: