A szovjet megszállás és a kommunista elnyomás elleni magyarországi felkelés a XI. kerületből indult 1956-ban. Október 22-én a különböző magyar egyetemek küldötteiket a Budapesti Műszaki Egyetemre irányították, ahol két kar hallgatói nagygyűlést hirdettek 15 órára, amelyen a megelőző hetek eseményeinek hatására a diákság az oktatáspolitikával szembeni elégedetlenségének az egyetem vezetősége és a diáktársak előtt kívánt hangot adni. A 4-5 ezer fő részvételével tartott gyűlés kimondta a csatlakozását a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségéhez (MEFESZ). Az éjszakába nyúló tanácskozáson elfogadott tizenhat pontos határozatuk többek között a szovjet csapatok kivonását követelte Magyarországról, valamint azt, hogy vizsgálják felül a magyar-szovjet kapcsolatokat az egyenrangúság és a be nem avatkozás elve alapján. Továbbá általános, titkos választásokat szorgalmazott több párt részvételével, lándzsát tört a vélemény- és szólásszabadság mellett, valamint kifejezte a magyar diákság szolidaritását a lengyel néppel. A korábbi, a hallgatók helyzetének javítását célzó intézkedések igényét ekkorra felváltották a jellegzetesen pártellenzéki, az általános demokratizálódást szolgáló, valamint a nemzeti függetlenséggel kapcsolatos követeléseik.
A műegyetemi hallgatók az október 22-ről 23-ra virradó hajnalon elhatározták, hogy délután Budapest utcáin tüntetést szerveznek, amelynek célja egyrészt a lengyel nép iránti szolidaritás kinyilvánítása, másrészt követeléseik nyomatékosítása. A Budapesti Műszaki Egyetem vált a forradalom gyújtópontjává, falai közül indult útjára a forradalom. A diákfelvonulások után a Parlament előtt már több százezer fő hallgatta Nagy Imre reformokat ígérő beszédét. A fegyvertelen tömegre a Rádió épületénél leadott véres sortűz hatására estére fegyveres felkelés bontakozott ki. A tüntetők ledöntötték a Dózsa György úti Sztálin-szobrot, a kommunista diktatúra jelképét, és hajnalra elfoglalták a Magyar Rádió épületét.
Bár az elkövetkező napokban Nagy Imre törvényesen megalakult kormánya megtette a kezdő lépéseket a demokratikus átalakulás felé, és a szovjet csapatkivonási tárgyalások is megkezdődtek, az orosz tankok november 4-én hadüzenet nélkül megindultak a főváros ellen. November 10-e körül a túlerő legyűrte a felfegyverzett civil felkelők ellenállását. A megtorlás elől százezrek menekültek el az országból, ám a Kádár-rezsim így is ezreket börtönzött be, és több száz forradalmárt kivégeztek.
A forradalom leverését követően tilos volt október 23-ára emlékezni, sőt megemlíteni is. A hivatalos kommunista álláspont szerint „ellenforradalom” zajlott, melyet „reakciós” és „köztörvényes elemek” szerveztek. Október 23-a emlékét csupán a külföldre emigráltak őrizhették nyíltan. Idehaza az 1980-as évek végén, a rendszer gyengülésével párhuzamosan kezdett ’56 valódi története nyilvánosságot kapni. Október 23-a jelképpé válását jelzi, hogy 1989. október 23-án az akkori megbízott államfő, Szűrös Mátyás a Parlamentnél összegyűlt százezres tömeg előtt kiáltotta ki a III. magyar köztársaságot.
Az új, demokratikusan választott Országgyűlés nyilvánította hivatalos nemzeti ünneppé október 23-át az 1991. évi VIII. tv. alapján.
Az idei közpoonti ünnepi programok itt, az újbudai ünnepi megemlékezések itt érhetőek el.
Az '56-os forradalom és szabadságharc első napjait alábbi cikkünk foglalja össze.
(A műegyetemisták 1956. október 23-i felvonulásának képét Précsényi Árpád, az egykori rektori hivatali munkatárs készítette és családja bocsátott az egyetem rendelkezésére.)
