Rendezett gazdálkodási körülmények között kezdi a tanévet az idén tízéves Budapesti Corvinus Egyetem - hangzott el a szenátusi ülés előtti sajtótájékoztatón. Rostoványi Zsolt rektor elmondta, az intézmény amely negyedik alkalommal nyerte el a Super Brands címet, tíz éve vette fel jelenlegi nevét. Az egyetem a magyar felsőoktatás egyik vezető intézménye, diplomái értéke a legmagasabbak közé tartozik, a hallgatói érdeklődés pedig kiemelkedő a meghirdetett szakok iránt. - Minden évben sikerült a diákok számát növelni - összegezte a rektor.
A korábbi Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, Államigazgatási Főiskola és Szent István Egyetem három kara alkotta Corvinus hallgatói bázisa 10 év alatt 60 ezer főre emelkedett, a külföldi diákok száma 10 ezer volt. Tíz éve 54 féle képzés volt az egyetemen, jelenleg 96, a hallgatók száma idén 14 ezer 500, közülük 1700 külföldi diák - tette hozzá Szántó Zoltán oktatási rektor-helyettes.
Az egyetem fő célja a nemzetközivé válás: egy évtized alatt ötről huszonhatra nőtt az angol nyelvű programok száma, emellett német és francia nyelvű kurzusok is indulnak, valamint tízféle úgynevezett kettős diploma-programot is gondoznak külföldi partnerekkel. Az idei tanévben több mint 4000 hallgatót vettek fel a Corvinusra.
Palkovics László tudományos rektor-helyettes közölte: évi másfél-két milliárd forintot tesznek ki a beérkező pályázati források, ami egyötöde-egyhatoda az egyetemi költségvetésnek. Megerősítették a minőségbiztosítási rendszert, négyszeresére nőtt a minőségi publikációk száma - jelezte.
Pavlik Lívia, gazdasági igazgató az egyetem financiális körülményeire utalva elmondta, ez volt az első olyan nyári időszak, amikor nem kellett az állami támogatás terhére előleget lehívni a fenntartótól. Az állami támogatás összege éves szinten 6 milliárd forint, ennek felét a fenntartó biztosítja. Az egyetem vezetése a felsőoktatási struktúraátalakítási alaptól is számít fejlesztési forrásra.
T.D. - ÚjbudaTV