Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Nemzeti Ünnep a Fonóban

Újbuda   |   2017, március 16 - 10:01
Nyomtatóbarát változatSend by email

Újbuda Önkormányzata és a Fonó közös szervezésben ingyenes családi programmal, koncerttel és táncházzal, valamint ünnepi színpadi műsorral és forradalmi táncházzal várták a családokat a Sztregova utcában március 15-én.

Újbuda Önkormányzata és a Fonó Budai Zeneház közös ünnepségén Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselő elmondta, március 15-e a szabadságról, a hazaszeretetről és a nemzeti büszkeségről szól. Örvendetesnek nevezte, hogy Újbudán a nemzeti egységet nemcsak emlékművek és szobrok mellett, hanem közösségi terekben, énekkel és tánccal is megünneplik.

A Fonóban a gyerekek nemzeti színű huszársapkát készítettek, majd szüleikkel közösen énekelték a forradalmi indulókat, tanulták a néptáncot. A néphagyomány gazdagon őrzi 1848 emlékét, ezáltal a daltanulással - egyfajta történelmi visszatekintésként - az ünnep üzenete is eljutott a gyerekekhez. A programsorozat fénypontja a Zagyva Banda és a Vadrózsa közös ünnepi előadása volt, Bödők Gergely történész közreműködésével. A műsort Fundák Kristóf és Fundák-Kaszai Lili Örökös Aranysarkantyús táncosok, a Fölszállott a Páva második évadának szóló és párostánc kategóriájának győztesei tanították be. Bemutatták a néptánc forradalomhoz és szabadságharchoz kötődő elemeit, mint például a küzdelmet, a verbunkot, a szabadságharcot követő bánatot és a gyászt.

H. S.