Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Németországból érkezett adomány

Újbuda   |   2015, március 24 - 11:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

München mellől érkezett egy élelmiszerrel és ruhaneművel megpakolt kamion a XI. kerületi Fiatalok Önsegítő Egyesületéhez.

Az egyesület a Major utcában nappali melegedőt és átmeneti szállót működtet, napi 100–120 fő rászorulót látnak el élelemmel, tisztálkodási lehetőséggel, orvosi szolgáltatással. A 7500 euró értékű, több mint húsztonnás szállítmányból az átmenetileg ott lakók és az idejáró hajléktalanok is részesülnek majd. Nem ez az első alkalom, hogy az egyesület ilyen jellegű felajánlást kap, Németországból több éve segítik a ház működését. Az adomány ezúttal 35 fiatal kíséretében érkezett, ők időről időre segítik a környező országok rászorulóit. Csernus László önkormányzati képviselő elmondta, a fiatalok látogatásának fontos momentuma volt a városnézéssel egybekötött ebéd, ahol a jótékonykodók és rászorulók közelebbről is megismerkedtek egymással. A délelőtti találkozón maguk a hajléktalanok meséltek róla, hogyan váltak otthontalanná, és mit jelent nekik, hogy segítséget kapnak.

Újbuda