Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Munkáról és családról szól a jövő évi büdzsé

Újbuda   |   2017, június 7 - 12:17
Nyomtatóbarát változatSend by email

A jövő évi költségvetés a munkából élőkről, a családokról és a biztonságról szól - ezekkel a szavakkal jellemezte a pénzügyi terveket Simicskó István honvédelmi miniszter, Újbuda országgyűlési képviselője május 26-án megtartott sajtótájékoztatóján.

Három fontos és meghatározó szempont alapján állt össze a kormány jövő évi költségvetési terve. Eszerint újabb lépéseket tennének a teljes foglalkoztatottság irányába, további támogatásokat adnának a családoknak, valamint az ország biztonságára is nagyobb hangsúlyt fektetnének. Simicskó István úgy fogalmazott: a kormány intézkedéseiben mindig is központi szerepet játszott a foglalkoztatottság erősítése, hogy a segélyezés helyett a munka kerüljön előtérbe. Ennek köszönhetően 2010-hez képest ma már több mint 700 ezerrel többen dolgoznak, az új álláshelyek többsége piaci. Hogy ez a tendencia tovább folytatódjon, a kormány a munkát terhelő adók további csökkentését tűzte ki célul, de nő a minimálbér, valamint a közszférában dolgozók bére is.

A családbarát intézkedések között Simicskó István kiemelte a kétgyermekesek családi adókedvezményének növelését, az első házasok adókedvezményét, valamint az otthonteremtési programot, amelyre a korábbinál 15 milliárddal több, összesen 226 milliárd forint áll majd rendelkezésre. Ezzel párhuzamosan nő az egészségügyre, az oktatásra, a nyugdíjakra, a szociális területre, valamint a gazdaságfejlesztésre szánt összeg.

Magyarország honvédelmi minisztere hangsúlyozta, az illegális bevándorlás megfékezésére nagyobb erővel kell készülnie a kormánynak, így a jövő évi költségvetésből 83 milliárd forinttal több jut a közbiztonság megerősítésére, a határok védelmére, valamint a katonák és rendvédelmi dolgozók fizetésemelésére.

K. A.