Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Múltidéző kiállítás nyílt a Gombában

Újbuda   |   2014, augusztus 26 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Először adott otthont társadalmi eseménynek a tavasszal megújult Móricz Zsigmond körtéri Gomba. A Szentimrevárosi Egyesület Újbuda belvárosáról, Szentimrevárosról rendezett retrospektív kiállítást a körépület kávézónak szánt cikkelyében. A budai negyed történelmének hangulatát és emblematikus pillanatait felvillantó régi fotók mellett a nosztalgiázást játékos szemléltető eszközök is segítetik.

1838-ban a közelgő pesti árvíz miatt, a Gellérthegyről lövette ágyúval a Duna jegét a város kapitánya, hogy megakadályozza a vízszint emelkedését. A kísérlet végül nem sikerült, de az eseményt egy makett őrzi, amelyben fakockák kilövésével kell eltalálni a jégtáblákat szimbolizáló műanyag kártyákat. Ilyen és ehhez hasonló érdekességeket, történelmi kuriózumokat fedezhet fel az érdeklődő, ha ellátogat a Gombába.

Hoffmann Tamás polgármester a Szentimrevárosról szóló kiállítás megnyitóján örömmel nyugtázta, hogy a megújult Móricz Zsigmond körtéri épület elsőként egy kulturális eseménynek ad otthont, és reményét fejezte ki, hogy a jövőben is számos hasonló alkalomra kerül majd sor.

- Örülünk, hogy a kerület éke lett a felújított Gomba, ami bizony hónapok óta üresen áll – mesélt a kezdeményezésről Szesztay Attila, a Szentimrevárosi Egyesület egykori elnöke is, aki társaival saját kiállítási anyagukat ajánlotta fel a mostani bemutatóra.

Az egyesület egyik tagja, Márialigetiné Makhult Katalin tárlatvezetésén kiderült, mennyi minden változott az elmúlt száz évben. Nem is olyan régen még szőlőültetvény borította a Gellérthegyet, a Műegyetem területén pedig akkora tó volt, hogy veszélyt jelentett Budapestre. A Duna medrének kiszélesedése miatt a folyó lelassult, télen megállt rajta a jég, ami pedig állandó árvízveszélyt jelentett a térségben. 1838-ban emiatt lőtték a Duna jegét. Az is megtudható, hogy Európában először Magyarországon működött hidroplán flotta, egyik központi kikötője a Gellérthegy előtt, a Ferenc József híd ( mai Szabadsághíd) lábánál volt. Akkoriban a Gellért téri látkép része volt, hogy repülők szálltak le és fel a Dunáról, a gépek magyarországi nagyvárosok között repültek.

- A változást az is jól mutatja, hogy ötven éve például még autót is alig lehetett látni, ma pedig hatalmas az autóforgalom a kerületben. Az élet teljesen más, mégis nagyon szeretjük ezt a városrészt, hiszen megőrizte örök értékeit – mondta Márialigetiné.

T.D. - ÚjbudaTV