Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
augusztus 12. péntek, Klára

Mindenben benne voltam, amiben ötven év alatt lehetett

Újbuda   |   2022, július 13 - 14:55
Nyomtatóbarát változatSend by email

Sokáig tanár volt, de 1982-ben a XI. kerületi tanácshoz hívták, hogy központilag segíthesse az iskolák munkáját. Részese volt a rendszerváltozás hivatali struktúraváltásának, kezelte az utolsó nagy házgyári lakótelepépítési boom kihívásait, miközben olyan tudásra tett szert, hogy senki nem akarta nyugdíjba engedni. Az 51 év munkaviszony után visszavonuló Győrffyné Molnár Ilona humánszolgálati igazgató Újbuda fél évszázadáról és köztisztviselői pályája változásairól mesélt.

• Erre szokták mondani, hogy egy fél élet…

1971. június 21-én, pont az interjú napján reggel 8 órakor léptem át a Kaffka Margit Gimnázium kapuját. Pénteken érettségiztem a Móricz Zsigmond Gimnáziumban, hétfőn már itt dolgoztam iskolatitkárként, ahol akkoriban az első évben nem lehetett szabadságra menni, így a nyaralásomnak is lőttek. Később itt lettem tanár, majd közel tíz esztendő után a Sopron úti általános iskolában folytattam igazgatóhelyettesként, onnan kerültem – 1982. augusztus 1-jén – a kerületi tanácshoz, így mindjárt negyven éve, hogy a hivatalban dolgozom.

• Mit jelent az, hogy valaki humánszolgálati igazgató?

Az általam vezetett igazgatóság a humán területeket fogja össze. Ide tartozik a köznevelés, az ifjúságpolitika, a szociális és az egészségügyi ellátás. Tehát valóban az embereket szolgáljuk.


• A nyolcvanas évek szocializmusában még nem is volt olyan, hogy önkormányzat. Mennyire működött másképp egy tanács, mint egy mai helyhatóság?

Egy tanácsnak teljesen más szerkezete, beosztása volt: tanács-üléseket tartottak, és Végrehajtó Bizottság (VB) döntött a kérdésekben. A hivatalt a VB-titkár vezette, aki a tanács-elnök segítőjeként dolgozott. Hasonló feladatokat látott el, mint ma egy jegyző, de más jogosítványokkal rendelkezett. Az önkormányzatokhoz képest kevesebb feladattal, viszont nagyobb jogi szabályozottsággal működött a tanács, amely gyakorlatilag a törvények végrehajtásával foglalkozott. Az én munkahelyem, a tanács szakigazgatási szerve, leginkább a mai kormányhivatalokhoz működött hasonlóan.


• Akkoriban a bürokrácia kisebb vagy nagyobb volt, mint most?

Szerintem a bürokrácia sosem volt kicsi a hivatalokban, de egészen másképp néz ki a dolog, amikor minden papíron történik. A Kaffkába kerülve iskolatitkárként az volt az első nyári feladatom, hogy a kerület összes pedagógusának az átsorolását legépeljem. Ezt írógépen kellett megírnom, indigóval, öt példányban, 600 pedagógus számára. Ha elrontottam, újrakezdhettem az egészet. Ilyen szempontból ma, a digitális korban sokkal könnyebb az életünk.


• Tanárnak készült, csak belecsöppent a közszolgálatba. 
A negyven esztendő alatt egyszer sem hiányzott az oktatói munka?

Hétéves korom óta pedagógus akartam lenni. Nagyon vártam, hogy végre iskolás legyek, de mivel szeptemberi születésű vagyok, nem kezdhettem abban az évben, mint a társaim. Álltam az iskolakapu előtt, és mondtam az anyukámnak, hogy én tanító néni leszek, hogy minden nap iskolába járhassak. Érettségi után azonban, mikor kiderült, hogy a húgom orvos akar lenni – kettőnket pedig akkoriban egy családi jövedelemből képtelenség lett volna taníttatni –, elmentem dolgozni. Így végül munka mellett szereztem mind a három diplomámat: 1978-ban a főiskolait, 1984-ben az egyetemit, a tanügyigazgatási szakértőit pedig jóval később. A két pedagógus diploma között azért elvégeztem a könyvelő szakot is, ami jól jött, amikor a Kaffkában az igazgató engem kért fel a távozó gazdasági igazgatóhelyettes helyére.


• Látszik, hogy ezer szállal kötődik az oktatáshoz. A hivatali pályán kívül is megmaradt ebből valami?

Több mint tíz évig tanítottam a dolgozók gimnáziumában, de csak a főállásom mellett jutott ilyenekre idő. Biológia-földrajz szakos tanárként diplomáztam, a Kaffkában például gazdaságföldrajzot tanítottam. Mivel a szakdolgozataim elég modern gondolatokra épültek, megkeresett az oktatáskutató, hogy lenne-e kedvem lerakni egy új gimnázium alapjait. Nagyon izgalmas volt benne lenni abban a nyolcfős csapatban, amely a kilencvenes évek elején létrehozta a Bethlen Gábor Gimnáziumot a kerületben. Éppen harminc esztendeje annak, hogy megírtam az iskola földrajztantervét. Akkor annyira beleszerettem a szakmapedagógiába, hogy kitaláltam egy olyan, informatikára és korszerű oktatási elvekre épülő iskolakoncepciót is, amelyben szívem szerint tanítanék. Sajnos ez az egy álmom nem valósult meg. Amikor meghallotta ezt a tanácselnök, azt kérdezte: miért nem segítesz inkább abban, hogy az egész kerületben megvalósuljanak az elképzeléseid? Így maradtam a hivatalban.


• Állítsuk tágabbra a fókuszt. Ma egy tipikus fővárosi önkormányzat parkolóhelyhiánnyal, óvodai, bölcsődei férőhelyhiánnyal és szűkös szociális büdzsével küzd. Negyven–ötven éve más kihívások előtt állt a helyi tanács?

A történelem ismétli önmagát. Én az ötvenes évek elején, a Ratkó-korszakban születtem, tehát abban az időszakban, amikor az abortusztilalom miatt igen sok gyermek jött a világra. Szerencsére az én szüleim nagyon is terveztek engem és a húgomat. A hetvenes évek elején a Kaffka Margit Gimnáziumba olyan rengetegen jártak, hogy H, J, K osztályokat is indítottak. Ez a generáció aztán felnőttként családot alapított, és lakást keresett. Ezért is indultak meg a hetvenes években az olyan nagy lakótelep-építések, mint a Fehérvári úti vagy az őrmezői. A nyolcvanas években pedig a gazdagréti lakótelep kezdett kinőni a földből, tehát még akkor is lakásproblémával küszködött az ország. Most szintén rengeteg lakás épül, és sok gyerek születik, legalábbis a kerületben.


• Ma óriási kihívás egy fiatalnak lakáshoz jutni. Régen könnyebben ment?

A nagy lakótelep-építések évtizedei alatt sokkal könnyebb volt lakást szerezni. A hetvenes évek végétől lehetett tanácsi értékesítésű szövetkezeti lakáshoz és öröklakáshoz is jutni. A szövetkezeti vagy tanácsi lakásért nem kellett fizetni, de az öröklakásért igen. 1987-ben azonban beszüntették ezt a fajta értékesítést. Mi épp ebben az esztendőben, a megszüntetés előtt igényelhettünk utolsóként ilyen típusú lakást, ekkor vásároltunk a férjemmel egy gazdagréti ingatlant. Érdekesség, hogy Gazdagrétre eredetileg négyemeletes házakat terveztek, de a hatalmas lakásigényt látva félúton 8, 10, 11 emeletessé tervezték át őket. Ez az oka az ottani házak közötti kis távolságnak és a kevés parkolóhelynek. Ráadásul akkoriban fél autót számoltak egy lakásra. Még élt az a törvény, hogy ahol lakótelep épül, ott kötelező arányos férőhelyszámú óvodát, bölcsődét építeni, ez benne volt a beruházási programban. Ilyen törvény 1990 óta nincs, ezért küzd annyit az önkormányzat most a beruházókkal. A gazdagréti Törökugrató utcai iskola szinte az első épület volt a környéken. Akkoriban ugyanis az volt a gyakorlat, hogy még a lakóházak megépülése előtt húzták fel az iskolát. Ezért az 1984. szeptemberi tanévet úgy kellett elkezdenünk, hogy csupán öt-hat gyerek járt egy-egy évfolyamra. A következő évben már nem fértek el a diákok az iskolában, mert addigra beköltöztek az új lakók.


• Ezután épült meg a többi gazdagréti suli…

Így van. De a nyolcvanas évek közepére így is kevés volt a megépített iskola. Akkor a tanács a mostani Aldi helyére tervezett tízezer adagos konyha helyett hat tantermes, alsó tagozatos iskolát létesített, hogy kezelje a helyhiányt. Beszédes adat a népességváltozásról, hogy akkor a lakótelepen több mint 5000 gyermek járt általános iskolába, ma körülbelül 1300.


• Mit tart karrierje legnagyobb eredményének?

Ötvenegy év alatt szinte mindenben benne voltam, ami a kerületben történt. 1983-ban megszereztük a pártszékházaknak szánt épületeket, és közösségi házakat alakítottunk ki bennük. A mai napig büszkeséggel tölt el, hogy ezzel mi indítottuk el a kulturális életet a kerületben. Hogy az ügy jó úton halad, bizonyítja a Bartók Béla úti kulturális városközpont kifejlődése, amelynek a bölcsőjénél a mi igazgatóságunk is ott volt. A másik büszkeségem a sportéletünk. 1994 után, amikor a sportosztályt vezettem, nagyon élénk tömegsportélete volt a kerületnek. A szívem csücske pedig természetesen az oktatás és a rendszerbe integrált új tanítási módszereink. Ezért is volt számomra fájdalmas, amikor 2013. január 1-jétől meg kellett válnunk általános és középiskoláinktól, azok ugyanis jól felépített, kiváló közösségek által működtetett intézmények voltak, amelyeknek a fejlődési íve a váltás után valamelyest megbicsaklott. Az iskolai közösséget azonban igyekszünk egyben tartani: együtt megyünk kirándulni az igazgatókkal, együtt gondolkodunk, és például a környezetvédelem, illetve a sport terén együtt is dolgozunk. Ez a következő büszkeség is egyben: hogy sikerült a mai napig élő közösségeket teremteni, amelyek a kerület lelkét adják. Ezekben ugyanis olyan embereket találunk, akik még képesek hittel végezni a munkájukat.


• A tragikus pedagógusi bérhelyzetben az önkormányzat megpróbálja pályán tartani a tanárokat. Hogyan?

Ezt sajnos már csak az óvodai területen tudjuk megtenni, ezt még nem vonták el. Azt a bérfeszültséget próbáljuk csökkenteni, ami a hivatalos bértábla és a valóság között fennáll, hiszen amíg ma egy húsz éve dolgozó óvodapedagógus alapbére 270 ezer forint, addig egy érettségi után pedagógiai asszisztensnek munkába álló fiatalnak 260 ezer forintot fizetnek, és nem az övék a sok. Az önkormányzat fő szempontja, hogy tartsuk meg azokat a munkatársakat és segítsük őket, akik a mi gyerekeinkért dolgoznak. És arra is büszke vagyok, hogy ebben a kerületben kevés a magánóvoda. Mégpedig azért kevés, mert a szülők meg vannak elégedve a mindig magas színvonalon teljesítő önkormányzati óvodákkal. Ezt a munkát ismeri el a vezetés a cafeteriaemeléssel, pótlékokkal, aminek az az eredménye, hogy szívesen jönnek ide dolgozni új kollégák. Reméljük, hogy ez a nagy pedagógushiány emiatt sem lesz nálunk égbe kiáltó probléma.



• Miért épp most vonul vissza, és milyen érzéssel teszi ezt?

Már sokszor próbálkoztam. Először 2011-ben mentem el nyugdíjba, egészen hat napig tartott. A polgármester felhívott, hogy szüksége van a munkámra. A következő ciklusban is beadtam a papírom, de a nyugdíjba vonulás előtti utolsó napon a regnáló polgármester megállított, hogy „ugye ezt nem gondolod komolyan?”. Akkor sem lett az egészből semmi. A legutóbbi önkormányzati választások előtt is elmentem volna, de László Imre polgármester, akit már kórházigazgató kora óta ismertem, azt kérte, hogy maradjak. Maradtam, de már fáradok. Hát így sikerült csak most nyugdíjaznom magam. Most is nehéz szívvel teszem, mert úgy érzem, még nagyon sok mindent tudnék tenni, tele vagyok ötletekkel és tapasztalattal. Az elmúlt 51 esztendőben mindig az egyik gondolat szülte a másikat, az egyik elképzelésből született meg a következő megoldás. Én erről nem tudok leállni.


• Akkor lesz olyan, hogy betelefonál a kollégáknak, hogy „nem akarok beleszólni, de…”?

Nem. Kizárólag olyan esetben, ha engem keresnek meg egy kérdéssel, de akkor nagyon szívesen segítek. Nem is lehet kívülről beleszólni aktuális ügyekbe, hiszen nem leszek már része a napi körforgásnak.


• Van már terv arra, mivel köti le szellemi kapacitásait?

Terveim vannak, de majd meglátjuk. Biztos nem fogom tudni megállni, hogy ne tevékenykedjek valamit. De azzal kezdem, hogy július, augusztusban végre kipihenem magamat. Van mit. Az elmúlt, Coviddal terhelt két és fél év gyakran napi 10-12 órás hivatali munkát adott, a fizikális állapotom ilyenkor azért jelez, hogy ez már sok. Ebben muszáj kicsit visszafognom magam. A lelkemnek ugyanakkor fáj, hogy itt kell hagynom ezt az egészet.


• Akkor annyit kívánok, hogy mindig találjon olyan kihívást, ami élteti önt.

Köszönöm szépen. Én meg azt kívánom a kerületnek, hogy fejlődjön tovább úgy, ahogy eddig, és szülessenek olyan új gondolatok, amelyek segítik a további gyarapodást!


Török Dániel

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Orosz hadifoglyok Újbudán  

Fotó: fortepan/Országos Széchényi Könyvtár

Az „orosz” foglyok egy része nemzetiségét tekintve nem volt orosz, és több nyelvész rájött, hogy ez kitűnő lehetőség a finnugor nyelvi kapcsolatok kutatására. Munkácsi Bernát az Esztergom melletti táborban talált adatközlőkre. Volt olyan pillanat, amikor ott 73 mordvint, 56 cseremiszt (saját nyelvükön: mari), 39 votjákot (udmurt), 2 zürjént (komi) tartottak nyilván. A kutató az udmurtoktól legkevesebb 522 népdalt, 30 mesét és elbeszélést, 53 néprajzi közlést, 9 pogány imádságot, több találós kérdést, közmondást és tengernyi, addig tudományosan feldolgozatlan szót gyűjtött.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.