Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 9. szerda, Dénes

Miért gyűjtsük szelektíven a szemetet?

Újbuda   |   2020, január 16 - 12:02Nyomtatóbarát változatSend by email

Bár már mindenütt elterjedt a szelektív hulladékgyűjtés, az emberek többsége mégis nagyon szkeptikus ez ügyben. Pedig a válogatott szemétgyűjtés nemcsak a környezetnek, de a pénztárcánknak is hasznos.

Gazdagréten több mint tíz éve – az elsők között – vezették be a házhoz menő szelektív szemétgyűjtést egy mintaprojekt részeként, az önkormányzat támogatásával. Később az uniós szabályozásnak köszönhetően az egész országban kialakították azt a rendszert, amely szerint a gyűjtőedényekben való szelektálás után a feldolgozó cégekhez szállítják a különböző anyagokat. A szelektált gyűjtés egyik fő célja, hogy a körforgásos gazdálkodás során a hulladékból ismét nyersanyagot állítsanak elő, ami sokkal olcsóbb és környezetkímélőbb, mint az alapoktól kezdeni a folyamatot. Ráadásul a szelektív kukák, és zsákok ürítése a lakosság számára ingyenes, így a kommunális szemét csökkentésével spórolni is lehet.
A szelektált hulladék feldolgozását a legtöbb esetben kézi válogatás előzi meg, így ha nem vagyunk biztosak például egy műanyag fajta „hovatartozásában”, akkor is tegyük a gyűjtőbe. Arra ügyeljünk, hogy mindig mindent megtisztítva dobjunk ki.

Üvegből közút
Az üvegek újrahasznosítása kétféleképpen történik: visszagyűjtéssel vagy visszaváltással. Utóbbi esetén újrahasználásról beszélünk, hiszen ilyenkor a palackok egy alapos tisztítás után újratölthetők. Ez a leggazdaságosabb. Visszagyűjtéskor a különböző színű üvegeket szétválogatják, az idegen anyagokat eltávolítják, majd az üveget apróra törik és beolvasztják. A fehér törmelékből ismét üveg lesz, a színeset pedig például útépítésnél hasznosítják, cementtel, bitumennel keverve. Mivel az alapanyaggyártás igen költséges, a használt üvegek feldolgozása nagyon fontos.

Papírból bútor
A papírhulladéknak leginkább a csomagolóiparban veszik hasznát, hullámpapír, kartonlemez készülhet belőle. De gyártanak ebből csöveket, élvédőket és irodaszereket is: mappákat, füzeteket, borítékot, fénymásolópapírt. Néhány cég már bútort is készít kartonpapírból, ami irodaházakban és modern lakásokban nagyon jól mutat. A papír sokszor újrahasznosítható – ha nem is a végtelenségig –, és ez sokkal környezetkímélőbb, mint fakivágással termelni új alapanyagot.


Palackból virágláda
A különböző műanyag fajtákat gondosan szétválogatják anyaguk szerint, majd megtisztítják, összezúzzák, és például palántázó láda, gyeprács, karó, vödör, kábelcsatorna, távtartó, az építőiparban használt zsák, vagy akár műanyag padló formájában kelnek újra életre. Szemeteszsákot, kukát, ruhafogast is gyártanak belőlük, sőt, a feldolgozott PET-palackokból ruhanemű is lehet.

A fém örök
Az alumínium előállítása az egyik legkörnyezetszennyezőbb és legdrágább folyamat, a fémeket viszont szinte a végtelenségig újra fel lehet dolgozni, így ezeknek a visszagyűjtése nagyon fontos. Az italosdobozok, konzervek mellett mindenféle fémhulladék kiválóan alkalmas az újrahasznosításra.

Minden jó lehet valamire
A használt sütőolaj begyűjtése is egyre elterjedtebb, ez üzemanyagba kerülhet. A Tetra Pak dobozok három rétegét (papír, fém és műanyag) áztatásos módszerrel választják szét, így tudják újra felhasználni őket. A régi gumiabroncsokból pedig játszótérre vagy sportpályákra készítenek borítást.
Az csak városi legenda, hogy minek szelektálni, úgyis összeöntik a végén. Mind a szabályozás, mind a gazdaságosság és a környezetkímélés megköveteli a szelektált hulladék hasznosítását. Manapság már arra is készítenek terveket, hogy a régi telepeken felhalmozott szemetet is szétválogassák, hiszen ezekben is rengeteg feldolgozható anyag gyűlt össze.

A háztartási szemetet úgy is mérsékelhetjük, hogy kevesebb előre csomagolt terméket veszünk, ezt leginkább az élelmiszereknél tudjuk megoldani. Vásárolhatunk csomagolásmentes boltokban is,
amelyekből egyre több van Budapesten, de használhatunk például nejlonszatyor helyett vászontáskát vagy hálót, amely nemcsak környezetkímélő, de tartósabb is.


K. J.