Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Mi lesz az egészségügyi ellátással Újbudán?

Újbuda   |   2021, március 26 - 13:54
Nyomtatóbarát változatSend by email

Molnár Gyula, Újbuda országgyűlési képviselője a járványhelyzet kapcsán írásbeli kérdésekkel fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, Pintér Sándor belügyminiszterhez és Kásler Miklóshoz, az emberi erőforrások miniszteréhez.

„Budapest XI. és XXII. kerületében hány orvos, egészségügyi dolgozó nem írta alá az új egészségügyi szolgálati jogviszonyra vonatkozó munkaszerződését?” című kérdésében arra vár választ Molnár Gyula, hogy konkrétan hányan távoztak a Szent Imre Kórházból. Kásler Miklóshoz címzett kérdésében pedig arról érdeklődött az országgyűlési képviselő, hogy mikor kapják meg a védőoltást házi segítségnyújtást végző szociális dolgozók, a családsegítők, a bölcsődei, óvodai dolgozók és az ügyeletet ellátó pedagógusok.

– Több mint egy hónapja tart az Ország-gyű-lés tavaszi ülésszaka, de a kormány és a „133 legbátrabb” nem elsősorban a járvány és következményei kezelésével, hanem inkább politikai manőverekkel foglalatoskodik – nyilatkozta lapunknak Molnár Gyula. – Március első napján egészségügyi dolgozók ezrei döntöttek úgy: nem írják alá az új jogviszonyra vonatkozó szerződésüket, inkább felállnak. Miért egy világjárvány kellős közepén szórakozik a kormány az orvosokkal, szakdolgozókkal? – kérdezi Újbuda országgyűlési képviselője. – Mi lesz így az egészségügyi ellátással Újbudán? Kérdéseimre igen furcsa válaszokat kaptam: nem árulták el a pontos számokat, legyek szíves következtetni az országos adatokból, és a kormány szerint éppen „minden idők legnagyobb béremelése” zajlik az egészségügyben. Ezt közli a kormány azok után, hogy orvosok és egészségügyi szakdolgozók ezrei távoztak! Elképesztő cinizmus! Eközben oltásügyben már én is kapom a lakossági telefonhívásokat, az emberek várják a védőoltást, ám a kormány tájékoztatáspolitikája épp csak a tisztánlátást nem segíti – sorolta tovább a képviselő.

Molnár Gyula szerint a kormánypárti média megpróbálja elterelni az emberek figyelmét a járványügyi adatokról, méghozzá ellenzéki politikusok gyalázásával. Újbuda polgármestere is a lejárató kampány egyik célpontjává vált, mert jelezte, hogy önkéntes orvosként segíti a járvány elleni küzdelmet. – László Imre korábban évtizedeken át praktizált orvosként, valószínűleg többet tud az egészségügy világáról, mint azok az orvostanhallgatók, akiket a kormány ide-oda vezényel, ezzel indirekt módon elismerve, hogy a március elején ezerszámra távozott egészségügyi dolgozók nagyon is hiányoznak a rendszerből – összegzett Újbuda képviselője.

Újbuda