Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Mentorprogram tehetséges vállalkozóknak

Újbuda   |   2017, június 12 - 11:10Nyomtatóbarát változatSend by email

Nem számít, hogy milyen fázisban van egy vállalkozás, a Design Terminál három hónapos mentorprogramja biztosan továbbfejleszti azt. A kiválasztás többkörös, csakis a legjobbak kerülhetnek a mentoráltak közé. A részletekről Ács Zoltán szakmai igazgató beszélt a Spin-Off Klubban június 7-én.

A Design Terminál több féle eseményt (startup versenyeket, közösségépítő összejöveteleket, stb.) szervez, azonban mind közül a mentorprogram a legkiemelkedőbb, amit inkubátor program helyett szívesebben neveznek inkubációs ökoszisztémának. Ez annyit jelent, hogy nem befektetőként viszonyulnak a csapatokhoz, és nem kérnek részesedést a vállalkozásoktól. Sőt, akinek szükséges, annak meg tudják oldani az anyagi támogatást is – mondta a korábban gazdasági újságíróként és szerkesztőként tevékenykedő, jelenleg a Design Terminálnál dolgozó Ács Zoltán. Nevéhez fűződik a Digitális Startup Stratégia szakmai vezetése is, továbbá vállalkozási ismereteket oktat a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem doktori iskolájában. Ezen kívül alapítója és elnökségi tagja a Hungarian Business Angel Network-nek.

Elmondta, hogy a mentorprogram három hónapig tart és igen intenzív. A csapatok napi kapcsolatban vannak mentorukkal, hetente akár 4-5 alkalommal is konzultálnak személyesen. A vállalkozások fejlesztését száz mentor segíti, 40 százalékuk külföldi, 60 százalékuk magyar. Céljuk a tehetséggondozás, a tanácsadás és a különböző kompetenciák fejlesztése. A vezető szerint lényegtelen, hogy egy tehetséges fiatalnak csupán egy jó ötlete vagy kész csapata, esetleg már működő cége van, a mentorprogram mindenképpen előreviszi majd. Fontos a résztvevők közötti kommunikáció: a tímek megosztják tapasztalataikat és segítik egymást.

A Design Terminál szakmai igazgatója úgy véli, a cél, hogy szemléletváltás következzen be Magyarországon, hiszen sokszor az önbizalomhiány miatt maradnak le az itthoni vállalkozók a külföldiektől. A hosszabb távú cél pedig Magyarország gazdasági szerkezetének megváltoztatása több sikeres hazai vállalkozással. A mentorprogramra augusztus 13-áig lehet jelentkezni a www.designterminal.org internetes oldalon.

H. S.