Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 9. szerda, Dénes

Megújulnak a bankjegyek

Újbuda   |   2014, szeptember 1 - 00:00Nyomtatóbarát változatSend by email

Megújítja a bankjegysorozatot a Magyar Nemzeti Bank. Először a tízezer forintosok bankjegyek változnak. Bár ezek szeptember 2-tól hivatalos fizetőeszköznek számítanak, a készpénzforgalomban csak decembertől jelennek meg.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn jelentette be, hogy 2014 és 2018 között megújítja a 1997 és 2001 között bevezetett jelenlegi bankjegysorozatot, és újratervezett, továbbfejlesztett, a hamisítás ellen az eddiginél jobban védett bankjegyeket bocsát ki. A korszerűsített bankjegyeket a feldolgozó és elfogadó automaták is egyszerűbben és gyorsabban tudják majd kezelni.

Gerhardt Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke kiemelte: a hat címletet tartalmazó bankjegysorozatból első lépésként megújított tízezer forintos szeptember 2-ától már hivatalos fizetőeszközzé válik, ám decembertől jelenik meg tömegesen a forgalomban. Az új tízezresen továbbra is Szent István király látható majd, a hátoldalán marad az esztergomi látkép, de a főbb motívumok és az értékjelzés érdes felületűek, jól tapinthatóak lesznek.

A mostani tízezresek is forgalomban maradnak egy ideig, bevonásukról a jegybank később dönt. A bankjegycsere teljes költsége 15-20 milliárd forintra tehető majd, de ebből tisztán az új bankjegyek cseréje, forgalomba hozatala 6-8 milliárd forintra rúg.

Mádi László, a készpénzlogisztikai igazgatóság vezetője elmondta: az új bankjegycímletek a korábbinál jobban tapinthatók lesznek, tényleges formájukat a vakok és gyengénlátók szövetségével konzultálva alakították ki. - A címletek színükben a korábbinál jobban különböznek majd, a bankjegyek továbbra is papíralapúak maradnak - mondta.

MTI