Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Megszerezte első győzelmét a bajnokságon a BEAC női kosárcsapata

Újbuda   |   2015, december 8 - 13:48Nyomtatóbarát változatSend by email

A Vasas Akadémia csapatával mérkőzőtt meg és szerezte első sikerét az idei női első osztályú kosárlabda bajnokságon az ELTE-BEAC Újbuda. A mérkőzésén szinte végig vezetve, 69-49-re nyertek az újbudaiak december 5-én.

Elszántan, mégis a mérkőzés nagy részében nyugodtan, fegyelmezetten kosárlabdázva, minden negyedet megnyerve arattak magabiztos győzelmet az ELTE-BEAC lányai a Vasas otthonában, Pasaréten.

A fővárosi rangadón az elején fej-fej mellett váltott vezetéssel haladtak a csapatok. 9-8-as Vasas előny után azonban 10-2-es szériával a BEAC vette át a kezdeményezést. Az első szakasz végére a hazaiak rendezték a sorokat és 21-18-ra zárkóztak fel. A második negyed elején egyenlített a Vasas, de 23-23 után Balogh Judit együttese egy 17-2-es futással 40-25-ös előnyre tett szert.

A 42-27-ről induló harmadik negyed elején még 15 pont környékén alakult a BEAC előnye, majd a Vasas 44-36-nál a mérkőzés során utoljára 10 egység alá zárkózott. Erre a remek formát kifogó BEAC egy újabb 10-0-s futással válaszolt, így a negyedik negyed elején 54-36-os előnyben volt. A folytatásban a Vasas 13 pontnál közelebb nem került. A vége 69-49-es BEAC győzelem lett.

Balogh Judit a csapat edző elmondta, elég sokat vártak erre a győzelemre, az első félidőben jól játszottak, utána inkább küzdöttek.

A győztes csapat legeredményesebbje a 20 pontos Süle Krisztina lett, míg Barnai Judit 18 ponttal és 15 lepattanóval dupla-duplát ért el. A Vasas együtteséből a 12 pontos Adamecz Lilla bizonyult a legeredményesebbnek.

Eredmény
Vasas Akadémia – ELTE-BEAC Újbuda 49-69 (18-21, 9-21, 9-10, 13-17)

Pasarét, 150 néző. V: Papp, Gelencsér, Menyhárt.

Vasas: Czirják 2, CYMMER 10. Bajnóczi 8/3, ADAMECZ 12, Dobos 5. Cs: Zsilinszky 7, Markó 2, Farkas, Tóth T. 3. Edző: Halmai Gábor.

BEAC: PUSZTAI S. 11, PUSZTAI P. 8, SÜLE 20/6, BAGI 2, BARNAI 18. Cs: GOCSMAN, PÁL 8, HORVÁTH SZ. 2. Edző: Balogh Judit.

Újbuda/wbasket