Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Megnyitották a Tüskecsarnokot

Újbuda   |   2014, november 27 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Hivatalosan megnyitották a főváros új sport- és rendezvénycsarnokát, az újbudai Tüskecsarnokot. A kormány 2012 tavaszán döntött arról, hogy befejezi a közel 20 évig szerkezetkész állapotban árválkodó épületet, létrehozva ezzel az ország legjelentősebb multifunkciós sportkomplexumát. A beruházás 5,9 milliárd forintból valósult meg.

A látványos üvegtüskékkel díszített és különleges fémszerkezettel áthidalt Tüskecsarnok fejlesztése tavaly novemberben kezdődött. A kiemelt kormányzati projektként felkarolt, közel két évtizede kihasználatlan sportlétesítmény első ütemeként mostanra készült el a 4000 fő befogadására alkalmas nagycsarnok, a szabadidős sportolókat váró sportcentrum, valamint a kétszintes mélygarázs.

Az ünnepségen Áder János köztársasági elnök levélben üzente, hogy a sportnemzetből sportoló nemzetté válás és az aktív sportolás beépülése a mindennapi életbe megfelelő létesítmények nélkül nem megy. Úgy véli, a Tüskecsarnok ilyen létesítmény. Simicskó István sportért felelős államtitkár kijelentette, mivel a magyar sportolók rengeteg érmet nyertek világversenyeken, a kormányzatnak meg kell hálálnia, hogy nekik köszönhetően javult az országimázs és a nemzetközi megítélés.

Az államtitkár elmondta, hogy a 2500 négyzetméteres küzdőtérrel rendelkező létesítmény közel 20 sportágnak ad otthont, a Tüskecsarnok szomszédságában pedig hamarosan elkészül egy 50 méteres versenyuszoda és egy állítható mélységű 25 méteres tanmedence is. Hozzátette, ezzel nemcsak a XI. kerületben, hanem egész Dél-Budán jelentősen gazdagodnak a sportolási lehetőségek.

Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere úgy fogalmazott: mindig fájó pont volt számára, hogy a kerületben akadt egy olyan létesítmény, amely több mint másfél évtizedig üresen állt, és nem tudta betölteni azt a szerepét, amire tervezték. Hangsúlyozta, hogy a csarnok nemcsak a versenysportot fogja szolgálni, hanem az egyetemistáknak és a kerületi polgároknak is lehetőséget biztosít a sportolásra, sőt, színvonalas kulturális eseményeknek is otthont ad.

Vígh László sportfejlesztésekért felelős kormánybiztos kijelentette, a Tüskecsarnok sokáig a kudarc, a lemondás és a gyengeség szimbóluma volt, mostantól azonban a sporté, a kikapcsolódásé és az önfeledt szórakozásé lesz. Reményei szerint a komplexum a verseny és szabadidősport budapesti fellegvárává válik, ezen kívül elárulta, hogy aláírt szerződéseik alapján sportrendezvényekből, koncertekből és konferenciákból már most 100 millió forintos bevételre számíthatnak.

Az ország legmodernebb multifunkciós sportcsarnokában egyebek mellett fitness terem, fallabda pálya, mászófal is helyet kap, de a látogatókat életmód tanácsadással és diagnosztikai szűrésekkel is várják. A létesítményben a korcsolyázást az aréna padlójába épített hűtőrendszer biztosítja, de a nagycsarnok - különleges kialakítása miatt - rengeteg funkciót lesz képes ellátni. A küzdőtéren néhány óra alatt átcserélhető a burkolat, függetlenül attól, hogy koncert vagy sportesemény volt korábban az épületben. A csarnok tüskéi speciális éjszakai világítást kapnak, amellyel a komplexum Budapest egyik új látványosságává válhat.

Az első rendezvény a szombati Kelet-Nyugat kosárlabda All Star gála lesz, december végén pedig egy színielőadás is itt debütál. A megnyitón részt vett a Játékkészítő című előadás producere, Illés Gabriella, valamint két szereplője, Koltai Róbert és Hajdu Steve is. Elmondták, hogy már két-három hete próbálnak a Tüskecsarnokban, ahol december végén tíz előadást tartanak, melyekből nyolcra már most garantált a telt ház. Az ünnepség végén emlékplaketteket osztottak ki a csarnok megvalósításában fontos szerepet betöltőknek, így többek között Lázár Antal és Rubik Ernő tervezőknek is.

T.D. - ÚjbudaTV