Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 4. péntek, Ferenc

Meglepetésekkel teli Mikulásünnepet tartottak a Montághban

Újbuda   |   2015, december 7 - 09:55
Nyomtatóbarát változatSend by email

Fergeteges hangulatú Mikukás ünnepség volt a Montágh Imre Általános Iskolában december 4-én.

Györeiné Boross Csilla, a Montágh Imre Általános Iskola igazgatója szerint ahhoz, hogy az ünnepség emlékezetes legyen, meglepetés is kell. Ebben pedig nem volt hiány az intézmény Mikulás ünnepségén. Az eseményre Danics Dóra az egyik televíziós tehetségkutató negyedik évadának győztese készült karácsonyi dalokkal. Állítása szerint szívesen megy gyerekek közé és reméli, hogy előadásával emelte a hangulatot. Az énekesnő Majával, a gyógyterápiás kutyával érkezett, mindkettőjük fején mikulássapka díszelgett. Együtt vonultak le az iskola lépcsőjén karácsonyi dallamokra. A közös éneklés hamar fergeteges bulizásba csapott át, volt aki a helyén, volt aki a „színpadon” perdült táncra. A paraván mögül végül előkerült egy hatalmas piros hűtőszekrény is, tele túrós édességgel. – Nem nyílik – húzta az időt Danics Dóra, majd egy „Na jó vicceltem” felkiáltással feltépte a hűtő ajtaját, a meglepetést pedig a gyerekek ovációval, sikítással fogadták. A desszert kiosztásában Maja kutya is segített a Mikulásnak, kis kosárkából kínálta körbe a gyerekeknek.

A hűtőszekrényt az egyik gyermek édesapja, Füle Norbert, a Gorenje Magyarország ügyvezetője ajánlotta fel. Három fia közül a legidősebb (Máté) autizmussal él. A Montághban negyedik osztályos fiú szülei hálásak a pedagógusoknak, szerintük fiúknak sok boldogságot szerez az iskola. – November végén ültünk le a kollégáinkkal beszélgetni, és azon gondolkodtunk, hogy tudnánk valami jót tenni az ünnep közeledtével. Máté révén számomra azonnal adódott a lehetőség – mondta Füle Norbert.

A 70-es, 80-as évek ízvilágát idéző desszertet a Piroskockás Kft. ajánlotta fel. – Társaságunk 2009 óta nagy hangsúlyt fektet a társadalmi felelősségvállalásra. Karácsony közeledtével, mindig keressük, kit tudnánk meglepni egy kis finomsággal – mondta Pemmer István tulajdonos-ügyvezető. Korában volt, hogy az Élelmiszerbankon, vagy egy alapítványon keresztül juttattak desszertet a rászorulóknak, idén pedig a Gorenje ötletére mondtak azonnal igent.

H.L.