Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 7. hétfő, Amália

Még kedvezőbb lett a csok, bővült a jogosultak köre

Újbuda   |   2016, szeptember 6 - 13:07
Nyomtatóbarát változatSend by email

Tovább bővült a családi otthonteremtési kedvezményre (csokra) jogosultak köre, miután a kormány úgy döntött, több könnyítést is bevezet az igénylésnél.

A CSOK változásait részletesen tartalmazó kormányrendelet hamarosan megjelenik a Magyar Közlönyben; a bankok azután alkalmazzák majd az új feltételeket. Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár jelezte: az igénylésnél 25 éves korig lehet figyelembe venni a gyermekeket, függetlenül attól, hogy felsőoktatásban tanul vagy sem. Mint mondta, eddig csak akkor lehetett figyelembe venni 25 éves korig a gyermeket, ha felsőoktatásban tanult, egyébként pedig csak 20 éves korig volt erre lehetőség. Hozzátette: a megváltozott munkaképességű gyermekek esetében nincs korhatár az igénylésnél.
A csok szabályainak lazításával arra is megteremtették a lehetőséget, hogy az úgynevezett tervezőasztalról értékesített ingatlanokra is igényelhetővé váljon a támogatás, már az ingatlan használatba vétele előtt. További könnyítés, hogy mostantól a magzatot már 12 hetes korától figyelembe lehet venni - a korábbi 24 helyett - az igénylésnél. Ez például a 40. évüket betöltött igénylőket érintheti, akiknek a kérelmét eddig elutasították. Ha egy gyermek mindkét szülőjét elveszíti, ezentúl a gyámja is igényelheti a csokot, feltéve, hogy a gyámság már egy éve fennáll. Azok is igénybe vehetik a csokot, akik szolgálati lakásban élnek, például a fegyveres testületek tagjai vagy a családos lelkészek, és rájuk erre az időszakra nem vonatkozik majd a bentlakási kötelezettség - sorolta az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára a változásokat.

Novák Katalin szólt arról is, hogy az osztatlan közös tulajdonban álló telkeken épülő lakásokra ugyancsak igénybe lehet majd venni a csokot, ha a tulajdonosok egymással használati megosztási megállapodást kötnek, vagyis nem kell társasházzá nyilvánítani az épületet. Ez például az osztatlan közös tulajdonon ikerházat építőknek jelent segítséget. Dömötör Csaba a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára elmondta: az új szabályozás szerint osztatlan közös tulajdonban álló lakások építésekor a bank már az építés alatt megállapíthatja a jogosultságot. Mint mondta, akiknek a kérelmét eddig az osztatlan közös tulajdonra hivatkozva utasították el, a könnyítésnek köszönhetően megkaphatják a csokot, ehhez újra be kell nyújtaniuk a kérelmeket.

További könnyítés, hogy az építőközösségek is jogosultak a jövőben a csokra, valamint, hogy ha elhunyt az igénylő, akkor egyenes ági rokona, házastársa, élettársa is tulajdonjogot szerezhet a csokos ingatlanon anélkül, hogy vissza kellene fizetnie a támogatást.
Novák Katalin hangsúlyozta, a változtatások célja az, hogy még több magyar családnak tudják támogatni az otthonteremtését. Hozzátette: júliusban 20 százalékkal nőtt a befogadott igények száma az előző hónapokhoz képest, és 16 százalékkal volt több az érdeklődő.
Dömötör Csaba azt mondta, az új otthonteremtési program segíti a lakáshoz jutást, pörgeti a gazdaságot, új munkahelyeket teremt, és reményeik szerint hozzájárul ahhoz, hogy több gyermek szülessen.

MTI/Újbuda