Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 21. kedd, Konstantin

Másfél millió forintnál is több gyűlt össze a leukémiás gyerekek javára

Újbuda   |   2016, december 2 - 14:13
Nyomtatóbarát változatSend by email

Minden várakozást felülmúló eredményt hozott a Családszervezetek I. Adventi Jótékonysági Vására, amelyet november 26-án tartottak a Várkert bazárban. A FICSAK, azaz a Fiatal Családosok Klubja rendezvényén több mint másfél millió forint gyűlt össze.

Ötvennél is több civil szervezet volt jelen a Családszervezetek I. Adventi Jótékonysági Vásárán november 26-án a Várkert Bazárban. A felhívásnak megfelelően saját készítésű portékát – kézműves csecsebecsékből, mézeskalácsokból – árusíthattak, amelyek értékesítéséből 1,5 millió forintnál is több jött össze. - Az összeget a családszervezetek a Tűzoltó Utcai Gyermekklinikán ápolt betegek gyógyulását segítő Őrzők Alapítványnak adományozzák – mondta Király Nóra, Újbuda alpolgármestere, a Ficsak alapítója. Állítása szerint folytatják a kezdeményezést, de a 2017-es vásár valószínűleg nagyobb helyet kap, több napig tart majd, még több civil szervezet megjelenésével.

A 1,5 millió forintos adomány ünnepélyes átadójával egybekötött sajtótájékoztatón Simicskó István honvédelmi miniszter, Újbuda országgyűlési képviselője is részt vett. Elmondta, a biztonság, egészség és szeretet hármasán múlik életünk, ezen alapértékek mentén éljük mindennapjainkat. Karácsonykor ezen értékek még inkább előtérbe kerülnek, ami az ünnepi készülésben tapasztalható mindenkori összefogásnak köszönhető.

Az Őrzők Alapítvány alelnöke ismertette, az adományt a Tűzoltó Utcai Gyermekklinika közelében található, általuk fenntartott hatodik lakás felújítására fordítják majd. A daganatos betegségben szenvedő gyerekek gyógyulását ugyanis jelentős mértékben segíti, ha családjukkal a lehető legtöbb időt töltik együtt.

A Tűzoltó Utcai Gyermekklinika professzora, Dr. Szabó András hozzátette, az Őrzők Alapítvány által fenntartott környékbeli lakások megléte már bebizonyította, hogy a családi élet bensőségességének megőrzése is fontos a gyerekek gyógyulásában.

T. K.