Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten

Újbuda   |   2018, október 8 - 10:09
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Török Köztársaság elnöke, Recep Tayyip Erdogan érkezése miatt lezárások és forgalomkorlátozások lesznek ma és holnap a fővárosban.

A török delegáció érkezése miatt elsősorban a belvárosi főútvonalakon kell időszakos forgalomkorlátozásra számítani, és több közösségi járat rövidített vagy módosított útvonalon közlekedik.
Lezárták hétfőn kora reggeltől késő délutánig a Kossuth Lajos teret és közvetlen környékét, a téren az M2-es metró sem áll meg. Rövidebb időszakra korlátozzák a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér környéki utakat, ezért akinek a repülőgépe hétfőn 11 és 14 óra között, illetve kedden délután indul, annak célszerű lényegesen korábban elindulnia otthonról.
A delegáció miatt hétfő reggel 6 órától kedden délután 6-ig lezárják a Lánchidat és a fővárosi Széchenyi István teret.
Vasárnaptól keddig ideiglenes forgalomkorlátozás van érvényben, amely a főváros I., II., V., VI., X., XIII., XIV., XV., XVI. és XVII. kerületét is érinti, sok helyen tilos megállni.
Szakaszosan és időszakosan lezárnak több utat, útvonalat: hétfő délelőtt 11-től délután 2-ig például a 4-es főutat, az M3-as autópálya bevezető szakaszát, a Hősök terét és az Andrássy utat érinti az intézkedés.
Recep Tayyip Erdogan védelmét a Terrorelhárítási Központ (TEK) látja el.

MTI