Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Lendületben a Madárbarát program

Újbuda   |   2014, március 3 - 10:43
Nyomtatóbarát változatSend by email
Mostantól a 60+ program részeként is érvényesülnek a Madárbarát program célkitűzései. Az önkormányzat környezetvédelmi koncepciójában kiemelt fontosságú elképzelés ugyanis túlnőtt az iskolai környezeti nevelésen. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság szakmai együttműködésével idén is hirdettek madáretető készítést a kerületi iskolákban, a generációk közötti kapcsolat jegyében azonban a Bölcső utcai 60+ központban legutóbb már együtt barkácsoltak gyerekek és idősek.

Újbuda szinte minden óvodájában, iskolájában kiemelt fontosságú a környezeti nevelés és annak madárvédő célkitűzése. Egy tavaly kiírt madáretető készítő pályázat sikere is az iskolák téma iránti nyitottságát jelzi: a kerület célja ugyanis az, hogy madárbaráttá tegye a teljes városrészt. A Madárbarát Program pedagógusoknak is segítséget nyújt a környezetismeret tanításában, valamint a természet szeretetére és védelmére való nevelésben.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei januártól heti négy foglalkozást tartanak főként iskolásoknak, de - a növekvő igényekre reagálva - a Bölcső utcai 60+ központba is többször ellátogatnak. A foglalkozások iránti érdeklődés magas; van olyan intézmény, amely tíz időpontot is foglalt volna.

A program - a kiírás szerint - egy év alatt teljesül. Októbertől márciusig tart a madáretető készítés, amelyhez a madarak életéről és a velük való helyes bánásmódról szóló ismeretterjesztő előadás kapcsolódik. Az év második felében - áprilistól októberig - pedig madárodú készítés lesz, miközben a résztvevők a fészkelési, költési időszak részleteit is megismerhetik. A legkisebbek foglalkozása rendszerint délután van, így a szülők és nagyszülők is bekacsolódhatnak a munkába. – Szeretnénk kortól függetlenül minél szélesebbre nyitni a programot, hogy a megszerzett tudással és eszközökkel mindenki gondozhassa a madarakat akár saját kertjében, erkélyén vagy éppen a háztömbje előtti parkban – jelentette ki Hégli Imre, az önkormányzat környezetvédelmi osztályának vezetője.

A térítésmentes foglalkozásokon a résztvevők szakértők vezetésével, újrahasznosított műanyagokból építenek etetőket és odúkat, valamint töltik fel azokat madáreleséggel.  

Az önkormányzat 2010-14-ig érvényes Környezetvédelmi Programja nagy hangsúlyt fektet az iskolai környezeti nevelésre, az energiagazdálkodásra, a természetvédelemre és a vízgazdálkodásra. Ennek részeként fut például a komposztálási program, a szelektív hulladékgyűjtés és a megújuló energiaforrások hasznosítása, valamint ebbe a sorba illeszkednek az iskolai vetélkedők és szemétszedő akciók is.