Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Kutyával a vörös szőnyegen és Ebathlon verseny

Újbuda   |   2021, június 15 - 11:04
Nyomtatóbarát változatSend by email

2021. június 12-13-án ismét a kutyusoké és a gazdiké volt a főszerep az Allee melletti Kőrösy sétányon: szombaton a legstílusosabb két- és négylábúakból álló vegyes párosok kerültek reflektorfénybe, vasárnap pedig vidám ügyességi versenyeken vehettek részt a vállalkozó kedvű kutyabarátok és kedvenceik.

A kétnapos jótékonysági rendezvény célja az volt, hogy segítse a résztvevő kutyus-gazdi párosok együttműködésének elmélyítését, valamint hogy közelebb hozza a kutyás jótékonysági szervezeteket a nagyközönséghez. Mindemellett a hétvégén a 25 éve alapított, mozgássérültek számára kutyákat kiképző, illetve terápiás kutyák munkába állításával foglalkozó Kutyával az Emberért Alapítványt jótékonysági tombolával támogatta az Allee, és a közvetlen támogatásra is bíztatta látogatóit. Az alapítvány a hétvégén a 14 éves, járásában korlátozott Katának egy a szabad mozgást lehetővé tévő speciális mozgássérült-segítő kutyahámra gyűjtött. A két nap során összesen 135 000 Ft gyűlt össze, amit az Allee további 100 000 Ft-tal egészített ki. A hétvégi események fontos eleme volt az is, hogy ráirányítsák a figyelmet a kutyusok örökbefogadására.

A rendezvény régi partnere az 1990-ben alakult, a motivációs kiképzési technikákra építő Népszigeti kutyasuli. A közreműködésükkel létrehozott új kutyás kultúra segít a városok parkok és utcák élhetőbbé tételében, és a rossz tartási körülményekből és a gazdák tájékozatlanságából adódó balesetek megelőzésében. Úgynevezett Tükör Módszerüket egyre több kutyaiskola veszi át, akárcsak az általuk létrehozott Ebathlon nevű kutyás játékot.

Június 12-én az InStyle és az Allee közös, Kutyával a vörös szőnyegen rendezvényén idén négy kategóriában mérethették meg magukat a jelentkezők: a legstílusosabb, a legsportosabb és a legcukibb kettősök mellett a legmenőbb örökbefogadott kutyus és gazdája címért lehetett a kifutóra lépni. A zsűri által kiválasztott párosok mellett hírességek is felvonultak kedvenceikkel. Ott volt többek között Erős Antónia, Baronits Gábor és Eke Angéla is, a műsorvezető Gömöri András Máté volt.

Június 13-án került sor az V. Allee Ebathlon ügyességi versenyre: délelőtt a junior (2 éves kor alatti), délután pedig a felnőtt (2 éves kor feletti) kutyusok mérhették össze tudásukat három versenyszámban. A gazdik a kutyusok ügyességét, transzportálási képességét és önkontrollját mérhették fel a gyakorlatokkal. A nap talán legszórakoztatóbb feladata az úgynevezett Önkontroll volt, ahol a kutyusoknak a gazdik kíséretében úgy kellett végighaladniuk a kijelölt terepen, hogy közben ne kóstoljanak bele az ott kihelyezett ínyencfalatokba. A végeredmény azt mutatta, hogy a négylábú kedvencek rajongása nem csupán gazdáik, de a finom falatok iránt is megvolt.

Az Allee nem csupán a rendezvény időtartamára vált állatbarát hellyé, mivel a bevásárlóközpont közösségi terei, és üzleteinek túlnyomó többsége minden nap szabadon látogatható kedvenceink társaságában is. Az Allee ugyanakkor hivatalos segítőkutya kiképző terep, és egyszerre biztosít gyakorló és vizsgáztató helyet, hiszen a bevásárlóközpontban számos megoldandó élethelyzettel találkoznak a kiképzésben részt vevő kutyusok.