Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 4. péntek, Ferenc

Kulturális Tinder kialakításába kezd Újbuda

Újbuda   |   2020, július 13 - 12:19
Nyomtatóbarát változatSend by email

Több mint 230 európai város közül, magyar településként egyedül Újbuda került be a győztes tizenegybe – mondta Barabás Richárd alpolgármester sajtótájékoztatón. Az Európai Bizottság pályázatán a városrész összesen 4,3 millió euró, azaz mintegy 1,5 milliárd forint uniós forráshoz jut az Európai Regionális és Fejlesztési Alapból.

A sajtótájékoztatót a Bercsényi - Lágymányosi utca saroképületének üres és romos szuterénjében rendezték meg, ahol egy úgynevezett Art&Tech Center jön létre. - Egy művészeti, technológiai központot, kulturális csodák palotáját alakítunk ki - fogalmazott Barabás Richárd. Hozzátette: a projekt részeként új digitális platformot készül, amely kulturális Tinderként segíti majd a hasonló érdeklődésű emberek egymásra találását. További cél, hogy Újbuda felkerüljön a nemzetközi kulturális térképre, megőrizve a polgári, progresszív hangulatot.

A kultúráért felelős alpolgármester elmondta, a pályázatot az önkormányzat 12 partnerrel közösen nyújtotta be. A projekt három részből áll: első, előkészítő szakaszának legfontosabb része az átláthatóság, valamint a partnerek és a lakosság bevonása, az együttműködés kiépítése. A második, januártól induló szakaszban kezdődik a kivitelezés, az érintett ingatlanok felújítása, valamint a már említett kulturális Tinder platform fejlesztése. A projekt utolsó másfél éve a tesztelésről szól majd. - Kidolgozzuk, hogy hosszú távon, európai uniós források nélkül miként tartható fent gazdaságosan, egy önmagát serkentő, de nem profitorientált, a közösségeket erősítő kreatív platform, és megvizsgáljuk, hogyan terjeszthető ki ez a projekt Európa más városaira – fogalmazott Barabás Richárd.