Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
március 2. szombat, Lujza

Koronavírus: adományokat gyűjt a Magyar Vöröskereszt

Újbuda   |   2020, március 4 - 11:03
Nyomtatóbarát változatSend by email

Adománygyűjtést hirdetett meg a koronavírus-járványra felkészülés támogatására a Magyar Vöröskereszt - közölte a szervezet.

A Vöröskereszt és Vörösfélhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége 32 millió svájci frank összegű adomány gyűjtésére hívott fel. Az összegyűlő pénzt a megfelelő egészségügyi szolgáltatásokra, a hatékony tájékoztatásra és felkészítésre, valamint az érintett közösségekkel való együttműködésre fordítják majd.
Az akcióhoz csatlakozó Magyar Vöröskereszt március 30-áig várja az adományokat. Céljuk legalább ötmillió forint összegyűjtése. Az adományokból befolyó összeget tájékoztatásra, információs kiadványokra, egészségügyi eszközök, védőmaszkok és védőruhák, más védőfelszerelések, valamint fertőtlenítőszerek beszerzésére fordítják.
A Magyar Vöröskereszt felhívja a figyelmet arra is, hogy "egy ilyen helyzetben komoly szükség van arra, hogy együttműködő magatartást és szolidaritást tanúsítsunk embertársaink és az érintett közösségek iránt".
Adományozni a http://voroskereszt.hu/adomanyozas/kampany-tamogatasa/felkeszules-a-koronavirus-ellen/ oldalon lehet.

MTI