Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Korcsolyapálya karácsonyra

Újbuda   |   2017, december 20 - 11:05Nyomtatóbarát változatSend by email

Újbuda Önkormányzata újabb ingyenesen látogatható szabadtéri korcsolyapályával kíván boldog karácsonyi ünnepeket a kerület lakóinak. A létesítmény minden nap reggel kilenctől este kilenc óráig tart nyitva a Bikás parkban, egészen a szezon végéig.

Az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. által kiviteleztetett, hússzor harmincméteres pályához a korcsolyabérlés is ingyenes (a készlet erejéig), csupán fényképes igazolványra vagy pénzletétre lesz szükség hozzá.

A Gyermek-egészségügyi Központ udvarán (a volt Fényes Elek Közgazdasági Szakközépiskola épületénél), az Allee Bevásárlóközpont mögött már december eleje óta üzemel az ugyancsak térítésmentes jégpálya – szintén az önkormányzat jóvoltából –, ez a jelenlegi tervek szerint január 31-éig használható, minden nap reggel kilenctől este kilencig. A korcsolyabérlés díja itt gyermekeknek 600, felnőtteknek 800 forint.

Újbuda