Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Klasszikus alapok, kortárs trendek a B32-ben

Újbuda   |   2016, április 13 - 23:13
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Hírességek Zongorájának felavatásával együtt új arculatát és programsorozatait is bemutatta a Bartók Béla út egykori legendás galériája, a B32 Galéria és Kultúrtér. A befogadó színház, galéria és közösségi tér a progresszív és a klasszikus művészetek megújult színtereként vár mindenkit.

A kívül-belül megváltozott B32 Galéria és Kultúrtérben a kortárs pop- és világzene közismert alakjai, Ferenczi György és Petruska közös zenéléssel avatták fel a B32 legújabb designtárgyát, a Hírességek Zongoráját. A hangszert a szemétre kerüléstől mentette meg a galéria, vintage dizájntárggyá pedig a szomszédos műteremben dolgozó Mátyási Péter és Szabó Attila alakította. A zongorára helyezték fel a kézjegyükkel ellátott türkiz pontokat – avatásként - Ferenczi György és Petruska.

Az összművészeti központ sokfajta produkció számára alkalmas befogadó helyként igyekszik nemcsak Újbuda, de a szélesebb közönség számára is elérhető programokat kínálni – mondta Antal Nikolett a B32 Galéria és Kultúrtér művészeti vezetője. Hozzátette: A ‘80-’90-es években az akkor még Bartók’32 Galéria meghatározó hely volt a kortárs képzőművészeti szcénában, és az ország egyik legismertebb galériájaként tartották számon. Az egykori legendás hely haladó gondolkodását megőrizve, továbbgondolva tervezték meg a Galéria mindenkori kulturális koncepcióját.

Áprilisban népszerű fiatal írók felolvasással és közös mesedélutánnal, óvodások társaságában avatták fel Újbuda első közösség könyvespolcát. A „vidd el, hozz egyet” elv alapján működő könyvespolc a közösségben gondolkodásra is ösztönzi az irodalom szerelmeseit.

A jövőbeli programok között egyszerre vannak jelen a klasszikus képzőművészeti kiállítások, így például a Kokas Ignác 90 a Magyar Festészet Napja alkalmából, illetve a legfiatalabbakat bemutató kiállítások a Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszékével és a Metropolitan Egyetem Képi ábrázolás szakával együttműködve.

A május 7-ei 4. MINI DESIGN MARKET eseménye gyermektematikára épül. Míg márciusban az újrahasznosításé volt a főszerep, májusban a családokra, a kismamákra és a gyerekre fókuszál a hazai ipar-és design művészek színe-java.

Rock&roll és toll, illetve a világ és a zene címmel két új zenei sorozattal debütált a kultúrtér. Május 20-án az Európa Kiadó koncertezik, míg ősszel Petruska Kapunyitók lemeze mutatkozik be a kultúrtér színpadán egy szociológiai, pszichológiai kerekasztallal kiegészülve a kapunyitás témájában.

A B32 Galéria és Kultúrtér együttműködve a független színházi szcénával reflACT címmel őszi színházi fesztivállal jelentkezik a független alkotók számára, melyen a nyertesnek továbbjátszási lehetőséget biztosít. A zsűrit Jászay Tamás, Orlai Tibor és Tompa Andrea alkotják. Hajdu Szabolcs új színházi formációjának próbatere is lett a kultúrtér, így a frissen debütáló produkciójukkal várnak mindenkit szeptembertől a B32-ben.

A megújult hely friss programjaival egy időben jelent meg Újbuda első színes kulturális havilapja is, a Pont Magazin, amely nemcsak a kerület izgalmas kulturális eseményeiről ad naprakész ajánlót, információt, de különleges, személyes interjúival a kiemelkedő kulturális programokra is felhívja a figyelmet.

Újbuda