Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Kimagaslóan sportos tanévet zártunk

Újbuda   |   2019, június 13 - 12:48
Nyomtatóbarát változatSend by email

Huszonhetedik alkalommal rendezték meg a Diáksport tanévzárót és díjkiosztót a kerületben. Az ünnepségen Újbuda Önkormányzata elismerte a testnevelő pedagógusok és iskolaigazgatók egész éves fáradozását, továbbá díjazta a legeredményesebb diáksportolókat.

Több mint 7000 kerületi diák vett részt a most véget érő tanév sportversenyein, ők 27 sportágban, összesen 169 versenyszámban indultak. A gyerekeknek és felkészítőiknek 1255 elismerést adott át az önkormányzat. – Az önkormányzat kiemelt feladatának tekinti a sportélet ösztönzését – mondta Hoffmann Tamás polgármester. Hozzátette: a folyamatos fejlődéshez nélkülözhetetlen az egyesületek és oktatási intézmények támogatása, valamint az infrastruktúra fejlesztése. A tao által nyújtott lehetőségekkel is kiegészíthetők a kerületi ráfordítások, ennek köszönhetően számos tornaterem modernizálása valósult meg, többek között Őrmezőn és Albertfalván is. A hagyományosnak számító sportágak felkarolása mellett fontos az új sportágak népszerűsítése, továbbá kimagasló eredmény, hogy az úszás és a jeges sportok is népszerűek és sikeresek a kerületben – mondta Hoffmann Tamás. Példaként említette a Hauszmann Alajos utcai Gabányi Sportcsarnok modernizálását, a Nyéki Imre Uszoda felújítását és bővítését, valamint a Sport11 Rendezvényközpont üzemeltetésének átvételét. A polgármester a futókörökről és kültéri fitneszparkokról is beszélt, amelyek mindenkinek sportolási lehetőséget nyújtanak, valamint megemlítette a 60+ programiroda idősebb korosztálynak szóló sportprogramjait is.

A nyolc éve körülbelül ötezren sportoltak rendszeresen egyesületi keretek között Újbudán, számuk 2019-re megduplázódott, jelenleg több mint tízezer gyermek tagja valamelyik egyesületnek a kerületben. Ez a tendencia nemcsak Újbudán, hanem a mindennapos testnevelés hatására az egész országban érvényes, amelynek megteremtése Simicskó Istvánhoz, a kerület országgyűlési képviselőjéhez köthető, aki korábban sportért felelős államtitkár volt. – A sport az életre nevel. Megtanít minket küzdeni, tisztelni az ellenfelet és felállni, ha elestünk. Ez a kimagasló részvétel és a sok dobogós helyezés igazi összefogás eredményeként született, de leginkább a gyermekek akaraterejét és kitartását bizonyítja – mondta a képviselő, aki úgy látja az eredményességhez hozzátartoznak a létesítmények is, amelyek az aktív önkormányzati és kormányzati hozzáállásnak köszönhetők. Simicskó István hangsúlyozta: az eredményekhez a kitartáson és rendszeres edzéseken túl kiváló pedagógusok és edzők is kellenek, akik felkészítik a gyermekeket a versenyekre, de kellenek a szülők, családok is, akik pártfogolják a sportot.

Újbuda Önkormányzata minden évben a tanévzáró ünnepségen búcsúztatja nyugdíjba vonuló pedagógusait. Ezúttal Kilián Erzsébet és Sáfár József kapta pályafutása elismeréseként az emlékplakettet. A diáksportolóknak Molnár László alpolgármester, Vargáné Kremzner Zsuzsanna jegyző, Szentandrási-Sárkány Tamás aljegyző, Kocsis Sándor, az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója és Horváth Gábor kétszeres olimpiai és háromszoros világbajnok kajakozó is gratulált a sikeres teljesítményhez. Összesített eredmények alapján az általános iskolák versenyében az Újbudai Grosics Gyula Sport Általános iskola, középiskoláknál az Újbudai Széchenyi István Gimnázium tanulói végeztek az élen. A legtöbb versenyen a Gazdagréti-Törökugrató Általános Iskola, valamint a Széchenyi István Szakgimnázium diákjai vettek részt.

T. E.