Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 24. kedd, Eszter, Eliza

Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje

Újbuda   |   2018, október 13 - 13:04
Nyomtatóbarát változatSend by email

A munkanap-áthelyezés és az október 23-i ünnepnap miatt a mostani és a következő hétvégén is változik a vonatok menetrendje - közölte a Mávinform szombaton. Szombaton a pénteki menetrend szerint közlekednek a vonatok.

A következő, négynapos hosszú hétvégén is módosul a közlekedési rend. Október 21-én és 22-én az ünnepnapi, 23-án a vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok.
A Mávinform azt ajánlja, a megnövekedett utasforgalom miatt az október 19-23. között közlekedő járatokra időben, elővételben váltsák meg az utasok a jegyeiket.
Kitértek arra is, hogy a szeptember 30-ától Nyíregyháza-Debrecen-Budapest útvonalon, vasárnapi menetrend szerint közlekedő TELEVONAT kivételesen 23-án, kedden indul.

MTI

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Újbudai Sportos Nap  

Számos szabadtéri, illetve belső helyszínre szervezett nyílt sportnapot Újbuda Önkormányzata május első szombatján. A május 6-i magyar sport napjához kapcsolódó rendezvény elsődleges célja a kerület sport­életének élénkítése volt, de a sportklubok, edzőtermek és sportlétesítmények megismerésére is lehetőséget teremtett.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.