Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 7. hétfő, Amália

Két Fonós lemez a világzenei toplista élén

Újbuda   |   2019, augusztus 2 - 11:53
Nyomtatóbarát változatSend by email

Nemzetközi viszonylatban egy kiadónak sem sikerült eddig a világzenei toplista két vezető helyét megszereznie. A World Music Charts Europe-ot (WMCE) most két Fonós kiadvány vezeti: első helyen a Boban Markovic Orkestar MRAK című albuma, második helyen pedig Lajkó Félix & VOLOSI lemeze szerepel.

A WMCE listáját 27 ország 50 rádiós világzenei szakemberének szavazatai alapján állítják össze és teszik közzé minden hónap 1-jén. Boban Markovic és zenekara második hónapja szerepel az első helyen, második helyre került Lajkó Félix & Volosi produkciója. A Romano Drom Give Me Wine című anyaga, amelyet a Riverboat kiadó jelentetett meg, a 18. helyen áll.
További felületek is az élvonalba sorolják a Fonó lemeztermését. Az elsősorban a régió zenéit szemléző Balkan World Music Charts negyedéves listáját jelenleg Lajkó Félix & Volosi vezeti, és az első tízben a Fonó további két albuma szerepel: a Babra és a Meybahar (Abyss EP) debütáló lemeze. Közéjük ágyazódott be a Söndörgő Nyolc & nyolc című albuma, amelyet a zenekar saját kiadásban jelentetett meg.
A világzenei piacon szintén meghatározó szereplő a Transglobal World Music Charts, amely augusztusban a Boban Markovic Orkestar lemezét a 7., Lajkó Félix & Volosiét a 32. helyre rangsorolta. Ezen a listán a Söndörgő a 25., a szintén a Fonó által gondozott album, Vaszi Levente és Vrencsán Anita Gyimesvölgyi népzene Kistelekről című korongja a 31., a Meszecsinka Állj bele a mélybe (Kiadó: CPL-Music) című munkája pedig a 37.
A közlemény kitér arra, hogy a világzenei piac vezető szaklapja, a londoni székhelyű Songlines az elmúlt évben a Fonó több lemezéről közölt kritikát, illetve két anyagot beválogatott a Top of the World kiemelt CD mellékletébe: a Cimbalom Brothers Brotherhood és a Boban Markovic Orkestar Mrak című lemezét.

Újbuda/MTI

Címkék: