Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Kerékpártámasszal várja a bringásokat Újbuda

Újbuda   |   2014, október 8 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Helyükre kerültek az első, az önkormányzat által kihelyezett kerékpártámaszok a kerületben. A Magyar Kerékpárosklub korábbi felmérése és ajánlása alapján „P” alakú támaszokat raknak ki Újbuda forgalmasabb részein, több mint száz helyen. A támaszok az egyre növekvő biciklis forgalmat szolgálják.

Az első kerékpártámaszok az Október huszonharmadika utca és Szerémi sor sarkára kerültek. Az átadásuk idejére szervezett sajtótájékoztatón Wolf Péter, a Magyar Kerékpárosklub helyi szervezetének vezetője elmondta, kerékpártámaszból kevés volt a kerületben, ezért a biciklisek kényszerből gyakran villanyoszlopokhoz, út menti korlátokhoz láncolják járgányaikat, ami pedig - szerinte - több szempontból is veszélyes lehet.

Hoffmann Tamás polgármester arról számolt be, hogy a Magyar Kerékpárosklubbal korábban is létező együttműködést szakmai alapokra helyezték és ajánlásaikat figyelembe véve a 2014. évi Környezetvédelmi Alap terhére összesen 110 helyszínen 718 támaszt helyez el az önkormányzat. Ezekből idén 359 kerül ki. A beruházásra ebben az évben 28 millió forintot költ a kerület, a telepítést az Újbuda Prizma Nonprofit Kft. végzi.

- A kerületi fejlesztéseket a fővárosiakra fűzzük, azok ismeretében tudjuk meghatározni a helyi fejlesztéseket. Célunk, hogy használható hálózat és infrastruktúra jöjjön létre - mondta Hoffmann Tamás. Hozzátette: az elképzelésekről folyamatosan egyeztet az önkormányzat a Budapesti Közlekedési Központtal.

Az eredetileg kétirányú, mára egyirányúsított Diószegi utcát jelenleg a biciklisták mindkét irányból használhatják; ez a közlekedési változtatás a Kerékpáros klub ajánlása alapján Szentimrevárosban is folytatódik. Információnk szerint a kétirányúsítás tervezésére tavaly 4 millió forintot költött a kerület, idén ez 10 millió forintba kerül.

A sajtótájékoztatón szó volt arról is, hogy a jelenlegi önkormányzati ciklusban két KRESZ-park épült Újbudán (Albertfalván a Bükköny utcában és Őrmezőn a Cirmos utcában), melyekben a közlekedés szabályaival ismerkedhetnek a fiatalok. A kerületi cégek kerékpártámasz-építési elképzeléseit is az önkormányzat koordinálja, a TATA például a Műegyetemen telepített biciklitárolókat.

T.D. - ÚjbudaTV