Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Karácsonyi körhintával gyűjt adományokat az Allee a Pető Intézet Alapítványnak

Újbuda   |   2021, december 1 - 14:23Nyomtatóbarát változatSend by email

Az Allee a helyi közösség aktív tagjaként és a látogatók segítségével egész évben támogat különféle társadalmi szempontból fontos tevékenységeket, kezdeményezéseket. Azonban a december mindig egy különleges időszak, mert a karácsonyi periódusban sokkal többen fogékonyak a jótékonyságra.

Idén karácsonykor a Pető Intézet Alapítványt támogatja az Allee: a bevásárlóközpont földszinti átriumában egy mesefigurás körhintát állítottak fel, amit a látogatók 10 éves kor alatti gyermekei használhatnak, azonban arra kérik a szülőket, hogy amennyiben van rá lehetőségük, legalább 200 forintnyi adományt helyezzenek az adománygyűjtő perselybe.

A Pető Intézet dolgozói nap mint nap emberfeletti munkát végeznek a mozgáskorlátozott kisgyermekek rehabilitációjában, amit még nehezebbé tett a járványhelyzet. Ezért idén különösen nagy jelentőséggel bír ez a kezdeményezés. A körhinta átadásán Makk Ádám Balázs, a Semmelweis Egyetem fenntartásában működő Pető András Gyakorló Általalános Iskola intézményvezetője; László Kata, az Allee marketing menedzsere, valamint Liptai Claudia és Pataki Ádám vett részt. A színművésznő és férje jelenlétükkel is szeretnék felhívni a figyelmet a Pető Intézet munkájának fontosságára, valamint az alapítványt támogató akcióra.

László Kata, az Allee marketing menedzsere kiemelte, hogy nagy öröm az Allee bevásárlóközpont számára, hogy idén is megvalósulhat a gyermekek álma és reméli, hogy ez a körhinta mindenkinek mosolyt csal az arcára.

Liptai Claudia színészművésznő azt emelte ki, hogy két külön szempontból tekint a kezdeményezésre: egyrészt anyukaként, másrészt felidézte a gyermekkorát, amikor a Pető Intézethez közeli iskolába járt és nagyon vidám gyermekeket látott ott az intézet előtt. Hangsúlyozta, hogy egy igazi csoda, amit itt létrehoznak és a gyermekek mosolyánál nincs jobb dolog a világon, ezért érdemes felkelni minden egyes nap. Ugyanakkor mindenkit megkért arra, hogy akkor is adományozzanak, ha esetleg saját gyermek nélkül érkeztek az Allee-ba. Végül arra is rámutatott, hogy minden kicsi adomány nagyon sokat számít, személy szerint nagyon hisz a közösségi gyűjtésekben és a mostani adományozás nagyon közel áll a szívéhez, mert két saját gyermeke szintén korai fejlesztésben vett részt.

Makk Ádám Balázs intézményvezető a körhinta megnyitóján elmondta, milyen öröm számára, hogy másodjára állhat a körhinta mellett. Az előző kezdeményezésben egy hatalmas játszóteret kaptak a gyermekek, amiért külön köszönetet mondott a 11. kerületi lakosok nagylelkűségéért és az Alleenak, továbbá hozzátette, hogy a hamarosan befolyó összegből pedig kültéri sporteszközöket szeretnének vásárolni.

A körhintát december 1. és 24. között, délelőtt 10 órától egészen este 19 óráig próbálhatják ki a 10 év alatti gyermekek, és a látogatók egy általuk meghatározott összeggel járulhatnak hozzá az adománygyűjtéshez.

Az Allee az összegyűlt teljes összeget a Pető Intézet Alapítványnak juttatja el.