Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
március 3. vasárnap, Kornélia

Karácsonyi és év végi változások a vonatközlekedésben

Újbuda   |   2015, december 21 - 15:09
Nyomtatóbarát változatSend by email

Karácsonykor és szilveszterkor a MÁV és a Volán-társaságok járatai ünnepi menetrend szerint szállítják az utasokat. A menetjegyeket érdemes interneten keresztül vagy a jegyautomatáknál megváltani – hívja fel a figyelmet a MÁV, amely a frekventált vonalakon több kocsival indítja az InterCity vonatait.

December 23-án pénteki, december 24-én szombati, december 25-én és 26-án ünnepnapi, december 27-én pedig vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok. December 31-én pénteki, 2016. január elsején szombati, január 2-án ünnepnapi, január 3-án vasárnapi menetrendben lesz érvényben.

A várható utasforgalmi igényekhez igazodva a vasúttársaság az összes rendelkezésére álló, üzemképes járművét felhasználja ünnepek idején. A helyjegy eladás figyelembe vételével – ahol az utasforgalom indokolja – a lehetőségekhez mérten az InterCity vonatokhoz plusz kocsikat is kapcsolnak.

Az ünnepek előtt és alatt, a pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében célszerű a menetjegyeket és helyjegyeket elővételben megváltani. Erre lehetőség van az a pénztárakban, illetve az interneten keresztül, de rendelkezésre állnak a jegyautomaták is.
A Volánbusz tájékoztatása szerint december 24-én az utolsó járatok délután 4 és 5 óra között indulnak el, de Székesfehérvárra és Veszprémbe ez után is közlekednek buszok. December 25-én és 26-án, valamint január 1-jén a kora reggeli, december 31-én pedig az utolsó autóbuszjáratok általában nem közlekednek.
December 31-én a hét utolsó tanítási szünetes munkanapjára, január elsején a munkaszüneti napra érvényes menetrend lesz érvényben.

Újbuda