Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
június 15. szombat, Jolán, Vid

Kamarazenei Fesztivált rendezett a Weiner

Újbuda   |   2014, április 23 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Ünnepi hangversenyt rendezett a Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola a Szent Imre Gimnázium Dísztermében. Az intézmény 30 éve minden tavasszal szigorú tanulmányi versenyt tart növendékeinek, akik a vetélkedő záróakkordjaként rendezett Kamarazenei Fesztivál gálakoncertjén mutatják be hangszeres és énektudásuk legjavát.

A koncert vonós nyitánnyal indult, majd az ifjú tehetségek zongorán, hegedűn, gitáron, trombitán, csellón, furulyán, klarinéton és szaxofonon játszottak klasszikus darabokat. Az iskola igazgatója, Mészáros Lászlóné elmondta, elismerés részt venni a nagy hagyományokkal bíró versenyen, hiszen az intézmény 1400 diákjából csak 250 tanuló léphet színpadra a záróeseményen.

A zsűri négy napon át hallgatta a produkciókat, hogy végül kiválassza a legjobbakat. - A megmérettetéseknek és a magas szinten tartott motivációnak köszönheti a Weiner, hogy a 2011-ben elnyert Prima Primissima díjhoz méltó tud maradni - mondta az igazgatónő. Hozzátette, a Kamarazenei Fesztivál nemcsak sok munkát jelent a diákoknak, hanem ez a műfaj, a közös zenélés miatt kifejezetten kedves számukra.

Az iskola tavasszal ismét több hazai és nemzetközi elismerést kapott. A zeneiskolában rendezett háromnapos budapesti cselló versenyen a weineres diákok minden kategóriában első és második helyezést értek el, de a nemzetközi főiskolai trombita és mélyrézfúvós versenyről is kiemelt első díjjal térhettek haza az intézmény tanulói. A női csellisták nemzetközi versenyén pedig második díjat szerzett a Weiner Leó Zeneiskola egyik tehetsége.

T.D. - ÚjbudaTV

Kamarazenei Fesztivált rendezett a Weiner