Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 11. péntek, Brigitta

Juniálisoztak az idősek Kamaraerdőn

Újbuda   |   2016, június 13 - 10:34
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Kamaraerdei Ifjúsági Parkban rendezték meg az Újbudai Szociális Szolgálat húszéves Jubileumi Juniálisát. A június 8-án tartott rendezvényre hat kerületi idős klub tagjai és a Mérnök utcai étkeztetésben résztvevők kaptak meghívást. Kamaraerdő ölelésében jó társaság, néptánc és nótacsokor volt a jó ebédhez.

Évről-évre megünneplik a nyár kezdetét a kerületi idős klubok (a Gazdagréti, Szentimrevárosi, Albertfalva, Kenderes és a Keveháza Idősek Klubja), idei rendezvényükhöz a Demens Klub tagjai és a Mérnök utcai étkeztetésben résztvevők is csatlakoztak. Az Újbudai Szociális Szolgálat (ÚSZOSZ) által szervezett programon közel kétszázan vettek részt. Molnár László alpolgármester szerint fontos, hogy legyenek a húsz évre visszatekintő hagyományok mellett újabbak is, mivel az idős korosztály igényei is változnak. Állítja, a Norvég Alapból elnyert, a közeljövőben induló pályázati program megújulást hoz az ellátási rendszerben a 60+ Program keretében. Az önkormányzat arra törekszik, hogy az idősek mindennapi szükségleteire és problémáira hatékony választ adjon, ezért megvizsgálják a norvég ellátási gyakorlatot, az eredményes módszerek honosításának lehetőségét.

A juniálison megajándékozták azokat, akik tíznél több éve járnak valamelyik közösségbe, köztük olyanokat is, akik már csaknem negyed százada klubtagok. Szepesfalvyné Magassy Márta, az Újbudai Szociális Szolgálat intézményvezetője elmondta, a rendezvényre az ötletgazdákat, a régi klubvezetőket is meghívták. A közös ebéd után a Vadrószák Cavinton Szenior Néptáncegyüttes szórakoztatta a közönséget dél-dunántúli üveges táncokkal, majd Greguss Anikó és párja nótáztak.

H. L.