Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
június 25. szombat, Vilmos

Jubileumi dömping a Petőfi suliban

Újbuda   |   2018, március 14 - 13:31
Nyomtatóbarát változatSend by email

Ünnepélyes keretek között avattak emléktáblát a Petőfi Sándor Általános Iskolában. A márvány emlékmű az iskola fennállásának 190., az új épület átadásának 40. évfordulójára hívja fel a figyelmet.

Szavaltak, táncoltak, énekeltek a gyerekek a Petőfi Sándor Általános Iskolában az oktatási intézmény jubileumi ünnepségén. A résztvevők egyszerre több évfordulóra is emlékeztek: egyrészt az iskola fennállásának 190., az 1848-1849-es forradalom 170., valamint az épület 40. évfordulóját ünnepelték.

Az iskola számos kitűnő tanuló és sportolót engedett útjára, akik – Petőfihez és a márciusi ifjakhoz hasonlóan dicsőséget szereztek hazájuknak. Hoffmann Tamás polgármester a történelmi személyeket említett példaként a diákoknak, hogy a múlt szolgáljon számukra tanulságul és motivációként.

A Petőfi Sándor Általános Iskola évek óta sikeres együttműködést folytat az önkormányzattal. Egyebek között ennek is köszönhető, hogy az egész évet át tartó Petőfi-ünnepségsorozat keretein belül a tornaterem is megújul – mondta az iskola igazgatója, Pereszlényiné Kocsis Éva.

A 65 éves hagyományok szerint a tavaly végzett legjobb tanuló, Hegyi Lola nevét is felírták az aula Petőfi-falára. Az ünnepség a szózat közös éneklésével zárult.

T. K.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Kiteljesedés plakátokon  

Karinthy Márton – Karinthytok; Harcsa Veronika – Kassák-koncert; Grecsó Krisztián, Kollár-Klemencz László, Oltai Kata – Formabontók. Az elmúlt több mint öt évben egyebek közt ezekhez a XI. kerület kulturális helyszínein bemutatott előadásokhoz készített plakátokat Kollányi Julianna, az Újbuda újság tördelője és tervezőgrafikusa.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.