Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 14. hétfő, Helén

Itt a közösségi falfelületek megújítására kiírt pályázat

Újbuda   |   2016, március 30 - 15:24Nyomtatóbarát változatSend by email

Iskolák, óvodák, kórházak, önkormányzatok és szülői, baráti vagy lakóközösségek is jelentkezhetnek szerdától a Let's Colour Településszépítő Egyesület országos pályázatára, amelyen 800 négyzetméter beltéri falfelület kifestésére elegendő festéket, professzionális designterveket, valamint a teljes önkéntes munka koordinálását lehet megnyerni.

Az egyesület közleménye szerint a hatodik alkalommal meghirdetett pályázattal az elhanyagolt közösségi terek megújulását szeretnék segíteni. Idén először kizárólag beltéri falfelületekre vonatkozó pályázatokat várnak, és a korábbinál hosszabb idő áll rendelkezésre a pályázatok felöltésére.
A pályázaton olyan beltéri, nem magántulajdonban lévő helyszínen található falfelület megszépítésére van lehetőség, amely központi szerepet játszik az adott közösség életében. A festést végző önkénteseket a pályázó közösségeknek kell kiállítaniuk.
A jelentkezéseket a korábbi éveknek megfelelően idén is két kategóriában várják, ennek megfelelően a 10 ezer feletti lakossal, valamint a 10 ezer alatti lélekszámmal rendelkező településekről lehet pályázatokat feltölteni az egyesület internetes oldalára (www.letscolour.hu) május 1-ig.
A beérkezett pályázatok közül május 22-ig tartó online szavazás útján választják ki a két kategória 3-3 döntősét, ezt követően szakmai zsűri dönt a végső nyertesekről. Az eredményhirdetés május 23-án lesz, a nyertes pályázatokat augusztus 20-ig kell megvalósítani.
A Let's Colour Településszépítő kezdeményezés részeként tavaly 33 pályázatot nyújtottak be, eredményeképpen pedig összesen 1350 négyzetméternyi fal újult meg 650 liter festék felhasználásával. Az elmúlt években az egyesület több mint 21 ezer négyzetméternyi szürke falfelültet tüntetett el 1800 önkéntes segítségével - olvasható a közleményben.

MTI