Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 7. hétfő, Amália

Ismét Barba Negra Track

Újbuda   |   2017, május 3 - 09:56
Nyomtatóbarát változatSend by email

Hét hónap klubszezon, öt hónap szabadtér - egész évben tart a Barba Negra könnyűzenei maratonja. A 2016-ban az „Év helyszíne” címet is elnyerő Barba Negra Track újra dübörög, idén nyáron több mint harminc nagykoncert várja a látogatókat Rákóczi-híd tövében.

A Trackben látható a mindig egyedi műsorral készülő ausztrál DubFX, az év lemezét produkáló amerikai Mastodon, és visszatér Magyarországra az Anthrax, és a francia Gojira is. A hazai rock valamennyi jeles képviselője bekerült a programkínálatban, sőt a Barba Negra Track-ben idén sem lesz hiány kiváló zenei projectekben. Zártosztály koncert „bakancsos” Edda dalokkal, a Sing Sing és Zorall alapító-basszusgitárosának Lévai-Hangyássy Lászlónak azaz Hangyának az ötvenedik szülinapja több mint húsz vendég zenésszel, vagy július 1-én a Póka-Tátrai féle ’reGeneráció’.

Nagy visszatérőnek számít az egy éve is teltházas koncertet adó Kowalsky meg a Vega, akik ez évi utolsó budapesti koncertjüket adják a Trackben, látványos színpadtechnikával készül a Depresszió és a Road, lesz „Jégre teszlek” show a Ganxsta Zolee és a Kartel-től. Május 6-án az Ossian mutatja be új dalait, június 9-én pedig a Paddy and the Rats, akiknek a ’Riot City Outlaws’ című albumuk egy világszerte jól ismert, a Motörhead lemezeit is felügyelő amerikai producer irányításával készült.

A Barba Negra Track nem csak a keményebb műfajok képviselőinek kedvez. Fellép a 2009-es Csillag Születik második szériájából ismert Horváth Tamás, teljesen új műsorral és ritkán játszott dalokkal érkezik a felnőtt korba lépett Magna Cum Laude, és Pásztor Anna sem fog visszafogottan viselkedni az Anna and the Barbies koncertjén július 8-án.

A szórakozóhely újítása, hogy a külföldi produkciókhoz igazodó színpadtechnikai fejlesztések és megújultak a szolgáltató részlegek is. Új, modern pultfelületek, tágasabb, könnyebben megközelíthető vizesblokkok várnak mindenkit. Színpadhoz közelebbi területre költözött a VIP-terasz, a nézőtér pedig új borítást kapott.

Újbuda