Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Ismét állami kitüntetéseket adtak át

Újbuda   |   2014, augusztus 19 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Állami kitüntetéseket és elismeréseket adott át Pintér Sándor belügyminiszter és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából.

A Belügyminisztérium ünnepségén a Magyar Érdemrend Középkeresztje katonai tagozatát vette át az Európai Unió iraki polgári válságkezelési missziójának vezetőjeként végzett, az iraki és az európai partnerek legmagasabb szintű elismerését kiváltó, valamint Magyarország nemzetközi hírnevét öregbítő vezetői, válságkezelői és kapcsolatteremtő munkája elismeréséül Huszár László, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Tudományos Tanácsának elnöke.
A Magyar Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozatát kapta Győriné Czeglédi Márta Mária, Jászfényszaru polgármestere, valamint Keresztes Sándor, állami főépítész.
A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozatát kapta Bognár Jenő Norbert, Bátaszék polgármestere, Dobos József, Sopron jegyzője, Hári Lenke, Balatonfüred alpolgármestere, Nagy Ervin, korábbi országos főépítész, valamint Orgovány László, Galgaguta polgármestere.
A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje katonai tagozatát hárman, a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatát nyolcan, a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozatát négyen, a katonait négyen kapták meg, a Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozatát és katonai tagozatát pedig egy-egy díjazott vehette át.
Életmentő Emlékérmet kapott egy csepregi férfi, aki kimentett egy magatehetetlen fogyatékos nőt egy lakástűzből, valamint a boldvai polgárőr parancsnok, aki szintén egy lakástűzből mentett ki egy eszméletlen nőt.
Bátorságért Érdemjelet hatan vehettek át, a Köz Szolgálatáért Érdemjel arany fokozatát négyen, ezüst fokozatát öten kapták, bronz fokozatát pedig egy díjazott kapta meg. Emellett a miniszter tárgyjutalmakat, Szent György érdemjelet, illetve előléptetésekről szóló okleveleket nyújtott át.

A Nemzetgazdasági Minisztérium díjátadóján az ország érdekében végzett lelkiismeretes, kimagasló színvonalú és eredményes munkáért adott át kitüntetést Áder János köztársasági elnök megbízásából Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter a Magyar Érdemrend tisztikeresztje, Magyar Érdemrend lovagkeresztje, Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt és a Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetéseket nyújtotta át. Szerinte azok a nemzetek lesznek a 21. század nyertesei, akik a tudást és tenni akarást szilárd értékekkel tudják párosítani. - Megtiszteltetésnek tartom, hogy olyan kiemelkedő teljesítményt nyújtó embereknek adhatok át kitüntetést, akiknek munkájában ez a szellemiség tükröződik - tette hozzá.
A Nemzetgazdasági Miniszter által kitüntetettek névsora lejjebb, a megadott linken olvasható.

Újbuda

Ismét állami kitüntetéseket adtak át