Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Irányadó az újbudai környezeti nevelés a hazai bölcsődékben

Újbuda   |   2018, november 29 - 14:31Nyomtatóbarát változatSend by email

Az Újbudai Egyesített Bölcsődei Intézményekben elért környezeti nevelés eredményeiről és sikereiről volt szó egy országos koncerencián a B32 Galéria és Kultúrtérben. A november 26-án tartott rendezvényre az ország számos régiójából érkeztek a bölcsődei neveléssel foglalkozó szakemberek. Az eseményt Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet elnöke nyitotta meg, majd Molnár László, Újbuda alpolgármestere mondott köszöntőt.

Az Újbudai Egyesített Bölcsődei Intézményekben folyó környezeti nevelési programról először 2017 őszén rendeztek konferenciát fővárosi és Pest megyei szakembereknek. Az akkori rendezvény híre több régióba eljutott, idén pedig már országos szintű rendezvényre hívták a bölcsődék és óvodák vezetőit, a témában jártas szakembereket.

Délelőtt az újbudai zöld bölcsődében zajló munkáról volt szó, majd a 3 év alatti kisgyermekek környezeti nevelési programjának elemeiről. A konferencia plenáris részében Molnár László alpolgármester azokat az újbudai tagbölcsődékben dolgozó, a témában jártas bölcsődei szakembereket jutalmazta, akik kimagasló eredménnyel dolgoztak a program sikeréért. A kötetlenebb szekció üléseken megismerhették a résztvevők a Pécsett, Szigetmonostoron és Újbudán folyó bölcsődei környezeti nevelés gyakorlati elemeit és megvalósulási formáit.
A konferencián, mások mellett, részt vettek az Emberi Erőforrás Minisztérium Családügyi és Nőpolitikai Főosztályának munkatársai, Újbuda önkormányzatának szociális-, és egészségügyi bizottságának tagjai, Hegedűsné Végvári Katalin, a Magyar Bölcsődék Egyesületének elnöke, Havas Péter környezeti nevelési szakértő, Bárdi Árpád, a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karának docense is.

D. B. S.