Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Indul a Budaörsi úti közúti csomópont építése

Újbuda   |   2014, augusztus 27 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

A 4-es metróvonalhoz kapcsolódó felszíni beruházásként megkezdődik a Budaörsi útra tervezett új közúti csomópont építése. A projekt 7,2 milliárd forintból valósul meg, a tervek szerint 2015 decemberéig be is fejeződik.

Mintegy tízéves előkészítés, szakmai egyeztetés, tervezés és telektulajdon-rendezés után megkezdődik a Budaörsi úton megvalósuló új, kétszintes közúti csomópont építése. A munka a 4-es metró projektjének része, és elősegíti majd a kelenföldi intermodális - azaz több közlekedési ágazat csatlakozására épülő - csomópont, ezáltal a metróvonal elérését - olvasható a fővárosi önkormányzat, a Budapesti Közlekedési Központ és a BKV Zrt. DBR Metró Projekt Igazgatósága közös közleményében.

A fejlesztés hatására előnyben részesül a közösségi közlekedés, valamint új, akadálymentes gyalogos- és kerékpáros-kapcsolat jön létre Sasad és Őrmező, illetve az Etele tér között.

A beruházás - három ütemben - várhatóan 2015 decemberéig készül el, az autós közlekedés az építkezés alatt folyamatos marad, de terelések lehetnek. Tekintettel az iskolakezdésre, a szakasz főpályáin október közepétől lesznek forgalomkorlátozások, addig ideiglenes közműépítést és előkészítő munkákat végeznek, a közműellátás folyamatos marad.

A közúti csomópont kivitelezési munkáira nyílt közbeszerzési eljárást írt ki a BKV Zrt. DBR Metró Projekt Igazgatósága. A pályázatot a legolcsóbb ajánlattal a Swietelsky Magyarország Kft. nyerte, a munkaterületet már átadták. A kivitelező cég feladata a víz-, a csatorna-, a gáz-, a távhő- és az elektromos vezetékek kiváltása, a közvilágítás kiépítése, az ideiglenes utak kialakítása, a forgalomtechnika meghatározása, ezeken kívül a végleges állapot szerinti kétszintes csomópont megépítése a kapcsolódó közúti jelzőlámpás csomópontokkal, akadálymentes gyalogos- és kerékpáros-aluljáróval, valamint a nélkülözhetetlen kertészeti munkákkal. A fejlesztésben a fő útpályák között az érintett útszakaszon zajvédő fal is épül.

Újbuda

Indul a Budaörsi úti közúti csomópont építése