Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 14. hétfő, Helén

Idén májusban lesz a TeSzedd! szemétgyűjtési akció

Újbuda   |   2015, február 19 - 14:49
Nyomtatóbarát változatSend by email

Az idén május 15. és 17. között lesz a TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért szemétgyűjtési akció. A most ötödik alkalommal rendezendő program kapcsolódik az Európai Bizottság által kezdeményezett Tisztítsuk meg Európát! nemzetközi szemétgyűjtési akcióhoz.

A háromnapos TeSzedd! akciót ebben az évben is az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság (OKTF NHI) szervezi. V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára elmondta, az elmúlt fél évtizedben bebizonyosodott, hogy érdemes és lehet jó cél érdekében mozgósítani a magyar lakosságot. A kezdeti 50 ezerről ugyanis a múlt évre 180-200 ezerre nőtt azok száma, akik az akció keretében gyűjtik a szemetet az országban. Tavaly 2200 tonnányit szedtek össze az önkéntesek - tette hozzá.
V. Németh szerint a TeSzedd akció alkalmas arra, hogy a gyakorlatban is ösztönözze és elmélyítse a emberek környezettudatos gondolkodását. Ezt mutatja, hogy az önkéntes szemétszedésre a múlt évben már 116 ezren regisztráltak előzetesen. Az előzetesen regisztráltaknál azonban általában lényegesen többen vesznek részt a TeSzedd akcióban, főként fiatalok. Az önkéntesek nemcsak saját lakóhelyükön szedik a szemetet, hanem tágabb környezetükben is - mondta az államtitkár.
Wégner Krisztina, az OKTF NHI vezetője elmondta, az igazgatóság online felületein már lehet regisztrálni. A TeSzedd akcióra a múlt évben és az idén is mintegy 120 millió forintot költöttek, illetve költenek.

MTI/Újbuda