Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 4. péntek, Ferenc

Idén is várják Kamaraerdőn az újbudai iskolásokat

Újbuda   |   2018, május 24 - 10:02
Nyomtatóbarát változatSend by email

A várakozásokat felülmúlóan, több mint másfél ezer jelentkezést regisztráltak az idei Kamaraerdei Nyári Napközis Táborba – tudtuk meg Homolay Károlytól, az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola igazgatójától, aki a többéves hagyományoknak megfelelően idén is a tábor vezetője lesz.

A Kamaraerdei Napközis Táborban évek óta 400–500 újbudai diák tölthet el nyaranta kétszer öt napot, idén négy turnusból lehet választani június 25. és augusztus 17. között. A jelentkezések száma meghaladta az 1500-at, hiszen volt olyan gyerek, aki mind a négy lehetőséget megjelölte. – Az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskolából 122-en jelentkeztek, többségüknek bármelyik időpont megfelel – mondta Homolay Károly igazgató, a tábor vezetője.

Idén is színes kulturális és sportprogramokkal várják Kamaraerdőn azokat a gyerekeket, akik újbudai állami fenntartású iskolából érkeznek. A szabadidőparkban megint lehet majd úszni, fürdeni a külső medencékben. Nem csupán pancsolásra lesz lehetőség, sport- és váltóversenyeket is szerveznek. A különféle pályákon foci, röplabda, kézilabda, illetve kosárlabdameccseket vívhatnak az iskolások, az elmélyülésre vágyók az informatikába áshatják bele magukat, de kézműves foglalkozásokat is választhatnak. Minden turnusban lesz egyszer felfújható gumivár, és népszerű programnak ígérkezik a heti egyszeri színházi előadás is. – A táboron kívülre is szervezünk izgalmas programokat, kirándulásokat, látogatásokat – tette hozzá Homolay Károly. Az önkormányzat állja a 40 millió forint körül alakuló bérköltséget, és az is neki köszönhető, hogy a gyerekek étkezéséért csak az iskolaival egyenlő térítési díjat kell kifizetni. Az iskolában gyülekeznek mindennap, az őket szállító buszok költségeit szintén az újbudai büdzséből fedezik.
A Montágh Imre Általános Iskolában lesz sajátos nevelési igényű gyermekeknek szóló napközis tábor is. Június 25-étől hat héten át gyógy­pedagógusok heti váltásokban, alacsony létszámú csoportokban foglalkoznak a tanulókkal. Minden héten legalább egyszer lesz „külsős” szabadidős program: múzeumlátogatás, kirándulás, esetleg strand. Fürdeni helyben is lehet, hiszen egy medence és egy kisebb pancsoló is van az intézmény területén.

(T. K.)