Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 4. péntek, Ferenc

Idén is Népzenész Bál lesz a Fonóban

Újbuda   |   2017, január 11 - 15:07
Nyomtatóbarát változatSend by email

Hetedik alkalommal rendezik meg a Népzenész Bált január 21-én a Fonó Budai Zeneházban. Fellép a Bazseva együttes, közreműködik Bede Péter és a Fokos Zenekar.

Az idei Népzenész Bál immár hetedik a sorban. A műfaj évadnyitó ünnepén a Bazseva és a Fokos muzsikál, de a hagyományoknak megfelelően minden, az eseményre érkező zenész kedvére muzsikálhat.

A bál évek óta a szakma találkozója, és egyben a táncházi- és koncertév kezdete is. A táncház este 8 órakor kezdődik.

Az est egyik fellépője, a Bazseva zenekar 2013-ban alakult azzal a céllal, hogy megmutassa: a magyar népzene sohasem mehet ki a divatból. A hat tag Budapesten és környékén élő fiatal, akiket összeköt a magyar népzene iránti szeretet és a folklorisztikus hagyományok tisztelete. Mindnyájuk életének központi eleme a zene: tanulják, tanítják, hallgatják és játsszák. Első, elismerő kritikákat kapott lemezüket 2014-ben Első bekezdés címmel adta ki a Fonó.
A Fokos zenekar nevét a szélesebb közönség négy esztendeje ismerhette meg a Fölszállott a páva című népzenei vetélkedő kapcsán. Az óbecsei zenekar egyike azon kevés együttesnek, amelyek a vegytiszta bácskai tamburazenei hagyományokat folytatják. A bácskai hagyományok mellett felvidéki, magyarországi és erdélyi népzenét is játszanak; Bodor Anikó vajdasági gyűjtései mellett Antal Ferenc Árus mérai prímás játéka, a kalotaszegi Csűrös Banda, a Szászcsávási zenekar, valamint a Magyarpalatkai Banda zenéje volt nagy hatással a Fokos tagjaira.

Újbuda/MTI