Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
augusztus 13. szombat, Ipoly

Idén is lesz Dunai Regatta

Újbuda   |   2016, március 30 - 14:50Nyomtatóbarát változatSend by email

Hat magyar egyetem profi evezős csapata és a két nagy múltú angol egyetem, az Oxford és a Cambridge sportolói sorakoznak fel a Dunán május 7-én. Rajtuk kívül a magyar felsőoktatás tizenöt csapata is rajthoz áll az amatőr sárkányhajós futamokon. Az egész napos ingyenes rendezvény a vízi versenyek mellett programokkal és esti koncertekkel várja a Műegyetem rakpartra látogatókat.

A Dunai Regattán csap össze először hazánkban a két világhírű angol egyetem, az Oxford és a Cambridge profi evezős nyolcasa. A két együttes legutóbb a Cancer Research UK futamon találkozott március 27-én Londonban, akkor a Cambridge bizonyult jobbnak. Május 7-én hat magyar egyetem kap lehetőséget, hogy hazai pályán győzze le a két világklasszist. A profi evezősök mellett tizenöt felsőoktatási intézmény amatőr sárkányhajó csapata is összecsap egymással.

Az egyetemi színekbe öltözött versenyzőket a Lánchídtól, illetve a Parlamenttől a Műegyetem rakpartig lelkesítheti a közönség. A vízi futamok mellett fesztiválhelyszín is lesz a Műegyetem rakpart, este a nagyszínpadon fellép a Sound of the University egyetemi zenei tehetségkutató győztese, majd a Magashegyi Underground, a Kelemen Kabátban és több DJ gondoskodik a hajnalig tartó buliról.

Az Antall József Tudásközpont szervezésében negyedik alkalommal megvalósuló Dunai Regatta célja, hogy közelebb hozza egymáshoz az egyetemeket, felhívja a figyelmet a sportos életmódra. Az egyetemi csapatok nemcsak a vízen, de a parton is versenghetnek, többek között strandröplabda és streetball bajnokságokon mérhetik össze a tudásukat. A nap folyamán egyéb csapat- és extrém sportok is lesznek, a sportkedvelők kipróbálhatják például a paintballt, a teqballt és a falmászást is. Bemutatót tart világhírű Lords of Gravity freestyle-akrobatikus kosárlabda csapat.

Újbuda